Légiósok: idő előtt távozik az Anconától a magyar védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 10:23
Forgács Dávid, az olasz harmadosztályban szereplő Ancona magyar labdarúgója a szezon végén távozik a gárdától – adta hírül a szegedma.hu.

Az utánpótlás-válogatott Forgács Dávid – aki szerepelt a 2015-ös U20-as világbajnokságon is Bernd Storck csapatában – az Atalantánál pallérozódott sokáig, ezt követően a Pisa felnőttjeinél szerepelt kölcsönben, szintén a harmadosztályban, 2016 júliusában pedig a balhátvéd hároméves szerződést kötött az Anconával.Forgács Dávid – aki szerepelt a 2015-ös U20-as világbajnokságon is Bernd Storck csapatában – az Atalantánál pallérozódott sokáig, ezt követően a Pisa felnőttjeinél szerepelt kölcsönben, szintén a harmadosztályban, 2016 júliusában pedig a balhátvéd hároméves szerződést kötött az Anconával.

A 21 esztendős játékos csapata nem zárt jó szezont – már biztosan kiesik a negyedosztályba.

„Ellehetetlenítették az új tréner munkáját, majd egy hónapon belül kétszer is edzőt cseréltünk. Ezzel nagyon nehéz volt megbirkózni, főleg fejben, főképp úgy, hogy eközben a fizetésekkel is elmaradtak. A kommunikáció sem volt a legszerencsésebb, ennek a csapat esett áldozatául, a szurkolók sem álltak mellénk. Ezek rovására írnám a szereplésünket. Ugyanakkor ennek ellenére is pozitívnak tartom a saját idényemet, mert a kupában és a bajnokságban összesen 30 meccsen léphettem pályára, és minden nehézség ellenére rengeteget tanultam ebből a szezonból is” – összegzett Forgács a szegedma.hu-nak, hozzátéve, annak ellenére, hogy három évre kötelezte el magát az Anconához, nem követi az együttest a negyedosztályba.

A futballista „nem feltétlenül csak Olaszországban gondolkozik a folytatással kapcsolatban”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik