Légiósok: Husztit műteni kell, izomszakadást szenvedett

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 18:00
null
Huszti megsérült a Hamburg ellen, hetekre kidőlt (Fotó: imago)
Műtét vár Huszti Szabolcsra: a német élvonalbeli Hannover labdarúgócsapatának hivatalos közleménye szerint a magyar középpályás izomszakadást szenvedett, ami miatt több hétre harcképtelenné vált. A beavatkozásra kedden, Osnabrückben kerül sor.

Huszti Szabolcs főszereplő volt a HSV Hamburg szombati kiütésében (5–1), ugyanis előbb gólpasszt adott Mame Dioufnak, majd 11-esből ő maga talált be – így idénybeli kilencedik gólját is megszerezte 9. asszisztja mellé –, ám utóbbiba belesérült.

A magyar középpályás combhajlítóizma elszakadt a büntető elvégzése közben, az operáció pedig elkerülhetetlen. A beavatkozást kedden, Osnabrückben el is végzik Huszti combján, a Hannover közlése szerint a rutinos szélsőre több hetes kihagyás vár, a játékos menedzsmentjének közlése szerint hat hétig is eltarthat a felépülése.

Huszti fontos meccsekről marad le sérülése miatt: a Hannover szombaton, a Bundesliga 24. fordulójában a címvédő Borussia Dortmundhoz látogat, majd a tabellán negyedik Eintracht Frankfurtot fogadja. Ezután két idegenbeli bajnoki következik, előbb a Borussia Mönchengladbach, majd az Augsburg otthonában.

A hetedik Hannover nagy harcban áll a nemzetközi kupaszereplés kivívásáért, a hatodik Hamburg egy, az ötödik Freiburg két ponttal előzi meg – mindkét csapat Európa-ligát érő helyen áll.

HUSZTI GÓLJA ÉS SÉRÜLÉSE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik