Légiósok: Hittem magamban a nehézségek ellenére is – Sallai

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
2019.05.07. 10:29
null
Sallai Roland megújulva vág neki az előtte álló feladatoknak (Fotó: AFP)
Sallai Roland, a Freiburg 21 éves labdarúgója beszélt a maga mögött hagyott nehéz időszakról, az öltözői hangulatról, Christian Streich ösztönző szavairól, és arról, miért kapaszkodott annyira a visszatérésbe.

 

– Micsoda visszatérés lett volna, ha a nyolcvanötödik percben beakad a lövése!
– Ó, én már annak is örültem, hogy végre a pályán lehetek – nyilatkozta lapunknak a Puskás Akadémián nevelkedő 21 esztendős Sallai Roland, a Freiburg támadója, aki csaknem fél év kihagyás után játszott ismét német bajnokit, és futballozott húsz percet csereként beállva a Düsseldorf ellen 1–1-re végződő mérkőzésen. – Nehéz időszakot hagytam magam mögött, eddigi pályafutásom során most először estem át műtéten, és szenvedtem ennyit. Sokszor voltam szomorú, szerencsémre a hozzám közelálló emberek mindig a segítségemre siettek. Hónapokon keresztül húzódott a problémám, mígnem Berlinben az egyik specialista megoldást kínált a rejtélyre. Az operáció után csak a labda lebegett a szemem előtt, és magamban mondogattam: gyerünk előre!

Sokat várt arra a pillanatra Sallai Roland, hogy sérülése 
és gyógyulása után akár csereként is, de 
ismét pályára léphessen a Freiburgban (Fotó: AFP)
Sokat várt arra a pillanatra Sallai Roland, hogy sérülése és gyógyulása után akár csereként is, de ismét pályára léphessen a Freiburgban (Fotó: AFP)

– Április végét tűzte ki idei első mérkőzésének időpontjaként. Zavarja, hogy egy héttel „elcsúszott”?
– Egyáltalán nem. Noha május elejét írunk, már korábban játékra jelentkeztem Christian Streich vezetőedzőnél, de megegyeztünk, hogy nem kockáztatunk feleslegesen. A legfontosabb, hogy nem éreztem fájdalmat a Düsseldorf elleni összecsapáson, jó volt ismét labdába rúgni! Nem értem az utam végére, szeretnék további mérkőzéseket játszani, minél hamarabb visszanyerni a csúcsformámat.

– Ez esetben nagy hasznára lehetne a válogatottnak.
– Sokan lemondtak az idényemről, és féltettek, hogy nem leszek százszázalékos. A nehézségek ellenére végig hittem magamban, a Freiburgnak jeleztem, szükségem van mérkőzésekre, hogy ha úgy adódik, az Azerbajdzsán elleni júniusi Eb-selejtezőn is számíthasson rám Marco Rossi szövetségi kapitány. Nem akartam elengedni az idényt, kapaszkodtam, hogy az utolsó három fordulóra felépüljek.

– Elérte a célját, amikor vasárnap csereként beállt az utolsó húsz percre. Mit mondott Christian Streich vezetőedző?
– Egyszerű utasításokat adott: élvezzem a játékot, próbáljak lendületesen futballozni, vegyem ki a támadásból és a védekezésből is a részem. Ugyanakkor jelezte, hogy neki az egészségi állapotomnál nincs fontosabb. A szakmai stáb velem örült, hogy fájdalommentesen teljesítettem a találkozót.

– A Freiburg hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, ám biztosan az élvonalban szerepel a következő idénytől. Elégedett a csapat teljesítményével?
– Az elsődleges célunkat elértük, megmenekültünk a kieséstől. Csalókának tetszik a sorozatban hét nyeretlen találkozó, többek között egy egyes döntetlent játszottunk a címvédő Bayern München ellen, amely az őszi szezonban sem győzött le minket… Úgy érzem, a tabellán elfoglalt helyünk nem tükrözi híven az együttes erejét.

– A Bundesligában egyedülálló, hogy a klubja jószerével csak németekre épít a kezdőcsapatában. A hazai játékosok nem alkotnak zárt közösséget?
– Megérkezésem óta mindenki barátságos és elfogadó. A csapatunkban különleges elegyet alkotnak az idősebb és a fiatalabb labdarúgók, de közös, hogy tisztelettel vagyunk a másik iránt. Eleinte nehéz volt beilleszkednem a német nyelv miatt, de folyamatosan tanulok; ha némi nehézség adódna, angolul hidaljuk át a kommunikációs problémát. Bármelyik csapattársamtól kérhetek segítséget, tényleg olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Csupán azt sajnálom, hogy a sérülésem miatt nem úgy sikerült az idényem, ahogyan elterveztem. Tanultam azonban az elmúlt időszak viszontagságaiból, megújulva vágok neki az előttem álló feladatoknak.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
33 perce

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
5 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:01

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 09:28

A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:20
Ezek is érdekelhetik