BORSOS LÁSZLÓ 2020.09.01 09:33 Frissítve: 2020.09.01 09:46

Légiósok: „Gyurcsó Ádám a Hajduk legnagyobb erőssége lehet”

Jó véleménnyel van a helyi sajtó az idényt remekül kezdő Gyurcsó Ádámról, aki egyelőre nem tudja, kitölti-e szerződését a Hajduk Splitnél.

Gyurcsó Ádám (balra) elárulja, miért játszik jól (Fotó: Imago Images/Zuma Press)

 

TOVÁBBRA IS TÁVOZHAT

Filipovics Vladan, Gyurcsó Ádám menedzsere: 
„Továbbra is az a helyzet vele kapcsolatban, mint eddig: ha érkezik a klubnak és a játékosnak egyaránt megfelelő ajánlat, valószínűleg távozik. Meglátjuk, marad-e, vagy sem, de egyelőre élvezi a bizalmat, s remekül teljesít. Mindeddig nem tárgyaltunk a klubjával a maradásról. A hazatérésére kevés az esély, a külföldi folytatás a prioritás. Érdeklődők és ajánlatok is vannak, de egyelőre a Hajduk játékosa.”

Bizonytalan a helyzete, mégis kiválóan teljesít – így lehet röviden összefoglalni Gyurcsó Ádám elmúlt két hónapját a Hajduk Splitnél. A Puskás Akadémiától a nyáron távozó középpályás legutóbb július 3-án, kölcsönszerződése lejárta után nyilatkozott lapunknak, s elmondta, egyelőre nem tudja, miként számolnak vele horvát klubjánál. Noha közel sem volt biztos, hogy az új idényt a dalmát város első számú csapatában kezdi, jelenleg ott szerepel, méghozzá ragyogóan: három mérkőzésen két gólt szerzett, valamint adott egy gólpasszt. Legutóbb szombat este villant meg a Slaven Belupo ellen 2–2-re végződő bajnokin, amelyen vezetéshez juttatta hátrányból felálló együttesét, miután ziccerben kicselezte a kapust, és az üres kapuba passzolt. Hiába azonban a jó forma és a gólerősség, a válogatott keretbe ezúttal nem került be.

A találkozó előtt a Sportske Novosti horvát sportnapilap elemezte a képességeit, formáját, a benne rejlő lehetőséget. A Hajduk egykori kiváló támadója, a 62 esztendős Zlatko Vujovic jó véleménnyel van honfitársunkról, ám fenntartással kezeli nagyszerű idényrajtját.

„Gyurcsó Ádám a Hajduk legnagyobb erőssége lehet a bajnokságban. Technikai tudása kiemelkedő, remek formában van, ám nem tudni, meddig tart ki. Egy ilyen labdarúgótól sokat várunk, hiszen különleges a játéka, ragad hozzá a labda, a sebessége is rendben van, ugyanakkor nem kifejezetten harapós futballista. Kérdés, Hari Vukas vezetőedző ki tudja-e hozni belőle a maximumot.”

A szakértő egy fontos körülményt kihagyott az elemzéséből: vajon meddig marad az együttesnél a 18-szoros magyar válogatott labdarúgó? Hiába, a játékos sem úgy tervezett, hogy a horvát klubnál alapemberként veszik számításba.

„Amikor júliusban visszatértem, nem sok esélye volt a maradásomnak – nyilatkozta lapunknak hétfőn Gyurcsó Ádám, akihez eljutott a fent idézett horvát cikk, ám mint elmondta, nem szokott a róla megjelenő irományokon töprengeni.  – Az első fordulóban sérülések, eltiltások is közrejátszottak abban, hogy a kezdőben találtam magam, ám jól játszottam, gólt szereztem, ezért Eszéken is megkaptam a lehetőséget. Szombaton ugyancsak betaláltam, úgyhogy éppen az ellenkezője történt annak, mint amire számítottam. Vezetőedzőnk elégedett velem az alapján, amennyit beszéltem vele. Új játékosként kellett bizonyítanom a nyáron, hiszen ez a stáb nem ismert engem. Nem titok, a felkészülés elején nem fogadtak bizalmukba, mivel úgy volt, hogy továbbállok. Ugyanakkor ha gyenge lett volna az edzésmunkám, semmiképp sem kapom meg a lehetőséget. Már csak emiatt is úgy érzem, sikerült bizonyítanom, amit a számok is alátámasztanak. Még egy évig köt szerződés a klubhoz, s továbbra sem tudom, hogyan alakul a sorsom. Nem tudni, a vezetőségnek mi a terve velem lejáró szerződésű labdarúgóként, játszatni akar, értékesíteni, vagy ha ez nem sikerül, mellőzni. Megpróbálok kiadni magamból mindent az edzéseken és a meccseken, meglátjuk, mire lesz elég.”

A 29 esztendős szélső bizonytalan helyzete ellenére sincs tehát motiváció híján, a következő hetekben erőfelmérőkön bizonyíthat. A bajnokságban a Dinamo Zagrebbal és a Rijekával csapnak össze, a két rangadó között pedig az Európa-liga második selejtezőkörében lépnek pályára az előző idényt az észak-macedóniai bajnokság negyedik helyén záró Renova vendégeként. Hiába a papíron kedvező párosítás, cseppnyi elbizakodottság sincs Gyurcsó Ádámban.

„Nem megszokott a lebonyolítás, hanem egy meccsen dől el a továbbjutás, így nem tudom, miként vélekedjek a sorsolásról. Nem kell messzire menni, láthattuk a Celtic–Ferencváros mérkőzést, amelyen a legtöbben a Fradi tisztes helytállásában reménykedtek, ehhez képest továbbjutott. Komolyan kell vennünk a párharcot, mivel nem lesz javítási lehetőségünk. Tavaly is olyan blama esett meg velünk, hogy az első mérkőzésen kettő nullára legyőztük a máltai Gzirát, majd itthon kaptunk ki tőle három egyre, és kiestünk. Ezek után óvatosan kezelünk bármilyen sorsolást, ugyanakkor az talán elmondható, hogy mi vagyunk az esélyesek.”

2020.09.20 21:37:12

Légiósok DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Ne feledjük, elitligában, a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepel.

2020.09.20 22:12:23

Légiósok L. P. I.

2020.09.19 16:32:54

Légiósok K. T. I.

A magyar válogatott középpályás büntetőből volt eredményes az Altach ellen.

2020.08.27 20:02:10

Légiósok DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Szoboszlai érdemi pályafutása épp csak elkezdődött, maga is még innen van a húszon, előtte az élet, a karrier gerince.