Légiósok: Dzsudzsák ügyében nem várható gyors döntés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 10:30
Bár a Dinamo Moszkva szélsője, Dzsudzsák Balázs a napokban még arról beszélt, hogy két héten belül eldőlhet, meghosszabbítja-e decemberben lejáró szerződését, úgy tudjuk, tovább húzódhat az ügy.

Dzsudzsák Balázs múlt héten adott hosszabb interjút a Szovjetszkij Szportnak. A Dinamo szélsője arról beszélt, a menedzsere Moszkvába utazott, hogy tárgyaljon klubja képviselőivel a decemberben lejáró szerződéséről.

A Nemzeti Sport Online más orosz forrásokból úgy értesült, hogy Dzsudzsák személyes képviselője, Vörösbaranyi József, illetve a szélsőt képviselő nemzetközi ügynökség, a Stars and Friends menedzseriroda vezetője, Csontó Károly egyeztetett a Dinamóval.

Információink szerint ez amolyan tájékozódó jellegű megbeszélés volt, amelyen a felek megfogalmazták elképzeléseiket a jövőt illetően. Ugyanakkor arról még nincs szó, hogy ezután a moszkvaiak már szövegeznék is az új szerződést. Dzsudzsákék nagyjából képet kaptak arról, hogy a Dinamo milyen feltételekkel, milyen folytatásban gondolkodik, és most következik a mérlegelés időszaka, amikor a játékos összeveti a moszkvai ajánlatot a szóba jöhető egyéb lehetőségekkel.

Szinte biztos azonban, hogy ez több időt vesz igénybe egy-két hétnél, nem várható gyors döntés. Már csak azért sem, mert Dzsudzsáknak nincs miért sietnie, hiszen decemberig még él a szerződése. Az ügy lezárása az idő múlásával a Dinamónak lesz sürgetőbb, hiszen az orosz klub most nyáron még pénzt kérhet a válogatott szélsőért, télen viszont már ingyen távozhat.

A moszkvaiak csütörtökön játszották a 10. fordulóból elhalasztott bajnokijukat a Premjer-Ligában, a Dinamo Dzsudzsák Balázzsal a soraiban 2–0-ra kikapott a bennmaradásért küzdő Amkar Perm otthonában.

OROSZ PREMJER-LIGA
A 10. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Amkar–Dinamo Moszkva 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Zenit Szentpétervár 25 18 5 2 52–14 +38 59
2. FK Krasznodar 25 15 6 4 43–22 +21 51
3. CSZKA Moszkva 25 15 2 8 53–24 +29 47
4. Dinamo Moszkva 25 13 5 7 47–30 +17 44
5. Rubin Kazany 25 12 7 6 35–24 +11 43
6. Szpartak Moszkva 25 12 6 7 35–28 +7 42
7. Lokomotiv Moszkva 25 10 8 7 25–19 +6 38
8. Kubany Krasznodar 25 7 11 7 25–30 –5 32
9. Tyerek Groznij 25 8 6 11 23–23 0 30
10. Mordovija Szaranszk 25 8 4 13 18–40 –22 28
11. Rosztov 25 7 6 12 25–44 –19 27
12. Ufa 25 6 7 12 20–33 –13 25
13. Ural 25 7 2 16 23–35 –12 23
14. Arszenal Tula 25 7 2 16 16–34 –18 23
15. Amkar Perm 25 6 5 14 18–37 –19 23
16. Torpedo Moszkva 25 4 8 13 19–40 –21 20

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik