Légiósok: Bogdán kölcsönszerződését nem hosszabbítják meg

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 18:27
A skót élvonalbeli Hibernian labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy nem hosszabbítja meg Bogdán Ádám május végén lejáró kölcsönszerződését, így a magyar kapus visszatér a Liverpoolhoz. Az angol klubnál egy hónap múlva, június 30-án jár le a megállapodása, utána szabadon igazolhatóvá válik, ha nem hosszabbítanak vele.

A kapus 2015-ben került a Liverpoolhoz, az első idényben hat tétmeccsen védett az első csapatnál, majd előbb a Wigannek, aztán tavaly nyáron a Hiberniannek adta kölcsön az egyesület, s a 31 éves kapus hamar megkedvelte Edinburgh városát meg a klubot is. A skót alakulat azonban nem marasztalja – ahogy másik 11 játékost sem –, így visszatér a Liverpoolhoz. Az angol klubnál a szerződése június 30-án jár le. Április közepén a Digi Sportnak így nyilatkozott jövőjéről:Április közepén a Digi Sportnak így nyilatkozott jövőjéről:

„Rögtön az elején, amikor ide érkeztem, éreztem, hogy ez a klub jó választás lesz, nagyon megszerettük a várost, és szívesen maradnék, de ez nem jelenti, hogy maradni is fogok. Biztos lesznek más lehetőségek is, meglátjuk, hogy a karrier, az életminőség szempontjából melyik a legjobb választás. Abszolút nem zárom ki, hogy ez akár azt jelentse, hogy az NB I-ben folytatom a pályafutásomat. Nagyon szeretek Budapesten, Magyarországon otthon lenni. Soha nem is tartoztam azok közé, akik eleve bármit kizárnának. Emiatt a két ok miatt sem zárnám ki, ám azt gondolom, van még annyi ebben a külföldi kalandban, hogy érdemes folytatni. Minden attól függ, hogy milyenek lesznek a lehetőségeim. A következő egy-két hónapban fog ez körvonalazódni, úgyhogy erről még talán egy kicsit korai beszélni” – fogalmazott a kapus.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
5 órája

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
23 órája

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:25

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 14:55
Ezek is érdekelhetik