Légiósok: „Az Olympiakosz? Nem Dzsudzsákon múlik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.27. 07:20
A Nemzeti Sport Online kedden görög és török forrásokból úgy értesült, hogy Dzsudzsák Balázst szerződtetné az Olympiakosz Pireusz. A magyar válogatott szélső menedzsere, Vörösbaranyi József elmondta, nem Dzsudzsákon múlik, hogy a görög rekordbajnoknál folytassa pályafutását.

„A görög klub valóban érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, s elárulhatom azt is, nem rajta múlik a váltás – mondta a Nemzeti Sportnak Vörösbaranyi József, a 29 éves játékos menedzsere, utalva arra, hogy az átigazoláshoz a két klubnak kell megegyeznie. – Érdeklődők folyamatosan vannak, olasz és német csapatok is szerződtetnék, volt olyan együttes, amely kölcsönbe, opcióval vitte volna Balázst. Az elsődleges cél Európa, ha nem lesz megfelelő lehetőség, akkor beszélhetünk majd az arab vonalról. Balázs jól játszott az Európa-bajnokságon, de utána nem volt akkora a mozgolódás, mint amekkorára számított, most kezd igazán beindulni a piac.”„A görög klub valóban érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, s elárulhatom azt is, nem rajta múlik a váltás – mondta a Nemzeti Sportnak Vörösbaranyi József, a 29 éves játékos menedzsere, utalva arra, hogy az átigazoláshoz a két klubnak kell megegyeznie. – Érdeklődők folyamatosan vannak, olasz és német csapatok is szerződtetnék, volt olyan együttes, amely kölcsönbe, opcióval vitte volna Balázst. Az elsődleges cél Európa, ha nem lesz megfelelő lehetőség, akkor beszélhetünk majd az arab vonalról. Balázs jól játszott az Európa-bajnokságon, de utána nem volt akkora a mozgolódás, mint amekkorára számított, most kezd igazán beindulni a piac.”

„Higgadtan, jól kezeli a helyzetet, de ezen nincs mit csodálkozni, szerződés köti a Bursasporhoz. Persze jó lenne minél előbb megtalálni az új klubot, elvégre már mindenhol tart a felkészülés, de nincs okunk aggódni, az sem baj, ha csak az átigazolási szezon utolsó napján sikerül. Az Olympiakosz minden szempontból jó lenne. Patinás európai klub, amely a bajnoki címért küzd, ráadásul a nemzetközi porondon is szerepel” – tette hozzá a játékosügynök.

Az Olympiakosz mellett az elmúlt napokban az el-Ain érdeklődéséről lehetett hallani. Török sajtóhírek szerint az arab emírségekbeli klub a Bursaspornak hárommillió, míg Dzsudzsáknak éves szinten 2.5 millió eurót ajánlott, de utóbbit négyre is megemelnék.

Legfrissebb hírek

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
28 perce

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
18 órája

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik