Légiósok: az MU is beszáll a Szoboszlaiért folytatott harcba

B. L.B. L.
2019.10.01. 14:05
null
Szoboszlai Dominik nagyszerűen kezdte az idényt, s ez a topkluboknak is feltűnt (Fotó: AFP)
A Football Insider klubhoz közeli értesülése szerint a Manchester United is beszáll a Szoboszlai Dominik megszerzéséért folytatott harcba.

 

A lap kiemeli, hogy a 18 éves, ötszörös magyar válogatott középpályás az egyik legizgalmasabb európai tehetség, aki a Liverpool elleni, szerdai BL-meccsre készül csapatával, az FC Salzburggal.

A Football Insider MU-forrása arról tájékoztatta az oldalt, hogy a klub megfigyelőket küld az angliai összecsapásra Szoboszlai Dominik miatt, akit a Manchester City és a Chelsea is szemmel követ majd a meccsen.

Szoboszlai Genk elleni gólját követően a lap arról számolt be, hogy az Arsenal már figyeli a technikás futballistát, és a téli átigazolási időszakban ajánlatot is tehet az osztrák klubnak.

Az „ágyúsok” a nyáron 9 millió fontos ajánlattal próbálkoztak a salzburgiaknál, akik 15 millió alatt nem akarták eladni tehetségüket.

A lap hozzáteszi, hogy az egyik leginkább felkapott fiatal futballista iránt Olaszországból is számos csapat, köztük a Juventus, az Inter és a Lazio is érdeklődik.

A 19. életévét október 25-én betöltő Szoboszlai az idényben eddig 10 tétmérkőzésen három gólnál és három gólpassznál jár a Salzburgban.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
SZERDA

18.55: KRC Genk (belga)–Napoli (olasz) (Tv: Spíler1)
21.00: Liverpool FC (angol)–FC Salzburg (osztrák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
1 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05