Légiósok: a Videotonhoz tér haza a válogatott középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 08:51
null
A Legiától érkező Nagy Dominik lehet a Videoton első téli szerzeménye (Fotó: archív)
Korábban már jeleztük, hogy a Legia Warszawától távozó, kétszeres válogatott Nagy Dominik a tavasszal kölcsönben a Videotonban folytathatja a pályafutását, és értesüléseink szerint meg is született az egyezség a klubok között.

 

A Nemzeti Sport információi szerint a Legia Warszawa a szezon végéig kölcsönadja Nagy Dominikot a Videotonnak, a fehérváriak a napokban jelenthetik be a szerződtetését.

A magyar szélsőt tavaly januárban egymillió euróért szerződtette a varsói klub a Ferencvárostól, s eleinte jól ment neki a játék: a 2016–2017-es idényben 12 mérkőzésen négy gólt szerzett, a csapat egyik legjobbja volt. Utána azonban a hírek szerint problémák adódtak a hozzáállásával, amiért kétszer is a tartalékokhoz száműzték.

Nagy Dominik a Legiánál Romeo Jozak szeptemberi érkezését követően került fokozatosan háttérbe. Az előző idényben, a téli érkezését követően fél szezon alatt 18 bajnokin játszott, viszont ősszel csak kilenc alkalommal, ebből a Jacek Magierát váltó új edzőnél csak háromszor. Októberben játszott mindeddig utoljára a felnőttcsapatban.

A Legiánál 2021 nyaráig szól a szerződése, a lengyel klub egyelőre nem mondott le róla, ám a fehérváriaknál ismét bizonyítania kell, hogy nem véletlenül szerződtették.

Ma már egyébként lengyel oldalak is arról írnak, hogy Nagy jó eséllyel a Videotonhoz igazol.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Ezekiel Henty (nigériai, Slovan Bratislava – Szlovákia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik