Légiósok: a Schalkénál nem tudnak Dzsudzsák érkezéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 07:37
Hiába volt tele az elmúlt napokban a török sajtó Dzsudzsák Balázs Bundesligába távozásával, a Schalke klubmenedzsere igyekezett lehűteni a kedélyeket.

„Nemhogy megállapodás, még tárgyalás sem volt a Bursasporral” – mondta a Kicker megkeresésére Christian Heidel, a Schalke klubmenedzsere.

Először a német Bild írta meg, hogy Dzsudzsák neve felvetődött a szélsőt kereső gelsenkircheni csapatnál. A török sajtóban ezt követően az volt az elsődleges téma, hogy a Bursaspornak a jövő hét elejéig kell rendeznie 1.4 millió eurós tartozásáta magyar válogatott játékosnak.

Dzsudzsákkal kapcsolatban megszólalt a török klub elnöke, Ali Ay is, aki elismerte a klub tartozását, és megígérte, jövő héten átutalják az elmaradásukat, illetve beszélt a magyar középpályás esetleges Németországba való távozásáról is.

A török sajtóban azt is szinte tényként kezelték, hogy a felek között megszületett az elvi megállapodás, és Dzsudzsák négymillió euróért válthat klubot. A transzfer véglegesítését szintén jövő hétre valószínűsítették.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik