Légiósok: A magyar-szlovák ellentétből semmit sem érzékeltem – Holman

Vágólapra másolva!
2017.09.18. 08:39
null
Fotó: skslovan/ Miro Casidlo
Mint arról szombaton beszámoltunk, megszerezte első gólját Szlovákiában Holman Dávid, amellyel ráadásul győzelemre vezette csapatát. A Slovan támadó középpályása a rózsahegyiek elleni 2–1-es győzelmet követően a Nemzeti Sportnak nyilatkozott szlovákiai tapasztalatairól, a beilleszkedésről.

A Slovan Bratislava szombaton fogadta az MFK Ruzomberokot (Rózsahegy), Jakub Meres góljával a 32. percben szerzett vezetést, és csupán két percet kellett várni, hogy a 24 éves magyar támadó is a kapuba találjon – tekintve, hogy a vendégek a hajrában szépítettek, a gól győzelmet ért. A szurkolók szavazata alapján csak a sérülés miatt a 29. percben csereként beálló, két gólpasszt adó Filip Orsula teljesített jobban a pályán, vagyis honfitársunk – aki átigazolása óta csapata mind a négy bajnokiján kezdőként kapott lehetőséget – elégedett lehet a mutatott játékával.

„Eddig minden jól alakul – erősítette meg lapunknak a Ferencváros, a Lech Poznan és a Debrecen korábbi futballistája. – Folyamatosan játszom, bíznak bennem, sőt a két gólpasszom mellé most már gólom is van, ám a legfontosabb, hogy a csapat is jól teljesít. Szoros az élmezőny, az első három helyezett között minimális a különbség, a második helyen csak egy pont a hátrányunk, úgyhogy egyelőre nem lehet okunk panaszra. A célunk egyértelműen a bajnoki cím megszerzése, ez tulajdonképpen elvárás, amire jó esély is mutatkozik.”

Holman Dávid egy hónapja erősíti a Slovant, és már otthonosan mozog Pozsonyban, igaz, ehhez minden segítséget meg is kapott.

„Bár hallottam olyat, hogy kissé nehéz a beilleszkedés, mert van ellentét a magyarok és a szlovákok között, ebből semmit sem érzékeltem – folytatta a futballista. – Egyrészt sok a külföldi, Ivan Vukomanovics vezetőedző is szerb, vagyis minden elhangzik angolul, ami megkönnyíti a helyzetet, másrészről Róbert Vittekkel együtt játszottam Debrecenben, akit itt ikonként kezelnek, és rendkívül sokat segített, amikor a klubhoz érkeztem. Mielőtt átigazoltam volna a Slovanhoz, beszéltem vele, utána pedig mindent megmutatott, mit merre találok. Sokat köszönhetek neki, olyan, mintha a pótapám lenne, még a lakáskeresésnél is ő segédkezett, igaz, még nem tudtam beköltözni, mert az előző lakó még ott van. Addig továbbra is apartmanban lakom a hotelben, ahol a mérkőzések előtt szoktunk aludni. Eddig sem volt semmi problémám, s most már kezd minden a helyére kerülni. Jó a társaság, mindenki barátságos, gyorsan befogadtak, folyamatosan játszom, az eredmények is jönnek, úgyhogy elégedett vagyok.”

Sok pihenésre nincs idő, vasárnap már edzett a csapat, hétfőn is ez a program, kedden pedig a szlovák bajnokság 9. fordulójában a Zemplín Michalovcét fogadja a Slovan Bratislava, amely az ország legnépszerűbb klubja. Igaz, exferencvárosiként ez nem újdonság a támadónak.

„Élvezem, hogy kiemelt figyelmet kap a csapat – tette hozzá Holman Dávid. – Ha a városban sétálok vagy beülünk valahova, megismernek a szurkolók, ráadásul sok magyar is él, dolgozik itt. A leglényegesebb persze az, hogy gólokkal, gólpasszokkal és jó játékkal segítsem a csapatot.”

HOLMAN GÓLJA AZ MFK RUZOMBEROK ELLEN (02:48-tól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik