Légiósok: 16 éves újpesti ígéretet szerződtetett a Novara

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 15:10
Tizenhat esztendős újpesti ígéretet szerződtetett az olasz másodosztályban szereplő Novara labdarúgócsapata. Gubacsi Zoltán hároméves megállapodást kötött a klubbal, ahol egyelőre a Primavera A-keret tagja lesz.

A fiatalembert még ősszel nézték ki maguknak a Magyarországra érkező olaszok, akik egy U19-es meccsen három idősebb játékost jöttek megfigyelni, mégis a náluk fiatalabb Gubacsira esett a választásuk, akit meghívtak egy tesztelésre. Erre még tavaly decemberben sort kerítettek, a vele együtt próbálkozó tucatnyi külföldi fiatal – akadt brazil, portugál, afrikai futballista mellett további két magyar anyanyelvű is – közül azonban már csak egyedül vele terveztek hosszabb távra.

A kontraktus megkötésére a család is elutazott Olaszországba, ahol egyelőre az életkorából adódóan még nem köthettek a játékossal profi szerződést, erre legkorábban két év múlva kerülhet sor.

A jó felépítésű, 186 cm magas, 78 kg-os belső védő a klub bentlakásos sporttelepén lakik majd, és kint folytatja a tanulmányait.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik