Legia: Nagy Dominik egyre több lehetőséget kaphat

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 18:30
Mint beszámoltunk róla, a Legia Warszawa labdarúgócsapatában szereplő Nagy Dominik egy, a válogatott szünetben rendezett felkészülési mérkőzésen győztes gólt szerzett. A magyar játékosról Jacek Magiera, a varsóiak vezetőedzője nyilatkozott röviden a csapat edzőtáborát követően.

A Ferencvárostól télen szerződtetett Nagy Dominik egyre jobb formát mutatott a tartalékok között, így Wisla Kraków ellen 1–0-ra megnyert bajnokin debütált tétmeccsen a Legia Warszawában, majd a világbajnoki selejtezők miatti válogatott szünetben az alsóbb osztályú Sosnowiec ellen győztes gólt lőtt.debütált tétmeccsen a Legia Warszawában, majd a világbajnoki selejtezők miatti válogatott szünetben az alsóbb osztályú Sosnowiec ellen győztes gólt lőtt.



„Nagyon jól játszott a tartalékok között is, minőséget hozott a játékba, három gólban is szerepet vállalt. Fiatal játékos, lassan beilleszkedik a csapatba, így egyre közelebb kerül hozzá, hogy több játéklehetőséget kapjon” – mondta Nagyról Jacek Magiera, a varsóiak vezetőedzője.

A Sosnowiec elleni felkészülési mérkőzés és a csapat rövid edzőtábora után a 21 éves magyar játékos értékelte a történteket.

„Elégedett vagyok a munkával, melyet a csapat elvégzett az edzőtáborban. Megkaptuk az esélyt, hogy nyugodt környezetben készüljünk fel a szezon hátralévő részére, ami nagyon fontos lesz számunkra” – idézi Nagy Dominik nyilatkozatát a eurosport.onet.pl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik