Kína: teljes az elégedettség Huszti bemutatkozása láttán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 09:26
A helyi közönség, valamint csapata edzője, Dragan Okuka is elégedett Huszti Szabolcs kínai bemutatkozásával. A Csangcsun Jataj 2–2-es döntetlent játszott szombaton a mezőny egyik legerősebb csapatával, a Peking Kuoannal – a csereként beálló magyar légiós így értékelt.

„Öt idényt játszottam a Bundesligában, amelynek színvonala természetesen magasabb, mint a kínai bajnokságé, de az első meccsem után látom, hogy ez sem olyan gyenge, mint amilyennek sokan elképzelik. A hangulat is nagyszerű volt a stadionban” – idézi a Sina kínai honlap Huszti Szabolcsot, kiemelve, hogy az új légiós szerényen nyilatkozott.Huszti Szabolcsot, kiemelve, hogy az új légiós szerényen nyilatkozott.

„Noha a vége döntetlen lett, a csapattársaim harci szelleme, az utolsó pillanatokig kitartó győzni akarása biztató a jövőre nézvést – folytatta a magyar játékos, akit a beilleszkedés nehézségeiről is kérdeztek. – (A csapat légiósai), Eninho, Walter Iglesias és Iszmajlov beszél angolul, köztünk nincsenek kommunikációs akadályok, de a futball nyelve egyébként is világnyelv. Mindent meg fogok tenni, hogy minél gyorsabb és zökkenőmentes legyen a beilleszkedés.”

A beszámoló szerint a publikumnak tetszett a magyar játékos produkciója, passzjátéka, és már az első mérkőzésen érzékelhető volt, hogy új társai felnéznek rá. Dragan Okuka vezetőedző is elismerően beszélt a magyar játékos bemutatkozásáról, látja benne a leendő vezéregyéniséget.

„A látottak alapján megalapozottan reménykedem abban, hogy általa sokkal veszélyesebb lesz a támadójátékunk, sőt a védekezésünk is összeszedettebb lesz” – mondta a szerb tréner, aki meglehetősen bosszús volt az első félidő hajrájában, emberelőnyben kapott, végül pontvesztést eredményező két villámgyors gól miatt.

Husztiék a következő bajnoki mérkőzésüket csütörtökön játsszák, ellenfelük a hozzájuk hasonlóan a tabella alsó negyedében harcoló Henan Csienje lesz idegenben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik