Kína: Elek Ákos két évre aláírt a Csangcsun Jatajhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 00:32
null
Elek Ákos karrierjében nagy ugrás következik (Fotó: Mirkó István – archív)
Ismét légiósnak állt Elek Ákos: a magyar válogatott labdarúgó immár végérvényesen lezárt egy korszakot a Diósgyőr labdarúgócsapatánál, hiszen aláírta szerződését a kínai Csangcsun Jatajhoz. A középpályás így Huszti Szabolcs csapattársa lett, a kétéves kontraktus szignózása után pedig a Nemzeti Sportnak mesélt friss élményeiről.

 

„A megérkezésem utáni első két nap nehezen telt, de már abszolút alkalmazkodott a szervezetem – mesélte a nyolcórás időeltolódásról a kínai Csangcsun Jatajhoz két évre aláíró, 31-szeres válogatott Elek Ákos. – Összességében azért nem volt az átállással különösebb gondom.”

Az átállás tehát viszonylag zökkenőmentesen zajlott, az átigazolással kis túlzással több bonyodalom adódott. „Este nyolctól hajnali háromig várakoztunk, mire minden papír megérkezett, minden akadály elhárult a szerződés aláírása elől. Elég sok munkára volt szükség, de végül sikerült elintézni mindent” – mondta boldogan a játékos.

A CIKK FOLYTATÁSÁT, A TELJES INTERJÚT ELEK ÁKOSSAL – MELYBEN TÖBBEK KÖZÖTT FÉNY DERÜL RÁ, MIKÉNT FOGADTA EDZŐJE, MI IGAZ AZ EGYMILLIÓ EURÓS FIZETÉSRŐL ÉS HOGY VÁRTA HUSZTI SZABOLCS – A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks), Irakli Kvekveszkiri (Szigetszentmiklós – szabadon igazolható, próbajáték), Dajan Ponjevic (bosnyák, próbajáték)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza),Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Senad Husic (bosnyák, ?), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Két utánpótlás-válogatott játékost vett kölcsön a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
8 órája

Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
18 órája

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 14:52

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 08:34

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56
Ezek is érdekelhetik