Ipswich: korábbi menedzsere a Swansea-hez csábítaná Priskint - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2011.01.01. 16:20
Brit lapértesülések szerint az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Swansea City szeretné kölcsönvenni Priskin Tamást az Ipswich Towntól.

A twtd.co.uk internetes oldal úgy tudja, hogy a Swansea menedzsere, Brendan Rodgers – aki már a nyáron úgy nyilatkozott, szívesen látná a csapatában a magyar csatárt, akivel a Watfordnál is együtt dolgozott – szeretné megszerezni Priskint.

Mint beszámoltunk róla, az Ipswichet irányító Roy Keane decemberben keményen kritizálta a magyar válogatott támadót, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, nem ért egyet a menedzser vádjaival.

Priskin esetleges távozása mellett szól, hogy Keane tegnap arról beszélt, valószínűleg elengednek kölcsönbe egy vagy két játékost, hogy új futballistákat igazolhassanak januárban.

A 24 éves csatárnak 2012 nyaráig érvényes szerződése van az Ipswich Townnál, amely jelenleg a 18. helyet foglalja el a Championship tabelláján, míg a Swansea a negyedik helyen áll.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
Tegnap, 8:54

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
2025.11.09. 16:06

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik