HSV: új poszt, új esély? Stieber kirobbanó formában

2015.01.21. 15:40
null
Stieber Zoltán: Egyelőre remekül sikerült a felkészülés (Fotó: hsv.de)
Stieber Zoltán kirobbanó formában készül a Bundesligában szereplő Hamburg labdarúgócsapatának dubai edzőtáborában.

 

Feltöltődve, duzzadó önbizalommal és nagy játékkedvvel vágott neki Stieber Zoltán a dubai edzőtábornak. Nemcsak a tréningeken, hanem az Eintracht Frankfurt elleni edzőmeccsen is kiválóan teljesített a magyar válogatott játékos.

„Egyelőre remekül sikerült a felkészülés – mondta Stieber. – Remélem, a Manchester City elleni mérkőzésen folytatódhat a jó széria.”

A szezon első felében csak 10 meccsen léphetett pályára a Greuther Fürthtől érkezett futballista, mindössze négyszer kezdett és kétszer a keretből is kimaradt, azonban az idény második felében ez megváltozhat.

A Hamburg honlapjának adott interjúban Stieber azt nyilatkozta, hogy komolyabb szerepre törekszik tavasszal a Bundesliga-tabella 14. helyén álló együttesnél:„Az a célom, hogy minél többet játsszak.”

Stieber nem csupán fizikailag lendült kiváló formába a téli szünet alatt, de szellemileg is felfrissült.

„Nagyon jót tett a szabadidő az ünnepek alatt – mondta a 26 éves középpályás. – A barátnőmmel nyaralni mentünk. Élveztem a napsütést, a telefonomat pedig kikapcsoltam. Végre kipihenhettem magam és teljesen feltöltődhettem.” Mentálisan és fizikailag is kiváló állapotban van a magyar légiós.

Az Eintracht Frankfurt elleni felkészülési meccsen Stieber a Hamburg egyik legjobb embere volt, aminek egyik oka az új poszt: a 4–1–4–1-es felállásban Stieber a középpálya közepén kapott szerepet, ahol rengeteg labdát szerzett és pontos átadásaival sikeresen találta meg a szabad embereket. Kiváló teljesítményét a korábban a Zalaegerszeget is megjáró Artjoms Rudnevs passzából szerzett góllal koronázta meg.

„Az elmúlt években a szélen játszottam, ugyanakkor ebben a rendszerben középen is lehetőséget kaphatok... – mondta Stieber Zoltán, aki egyre jobban alkalmazkodik a Bundesliga tempójához. – Nagyon örülök, ha Zinnbauer edző itt akar kipróbálni, szívesen vállalom a feladatot.”

„Az élvonalban jóval kevesebb hibát követnek el a csapatok, mint a második ligában – mesélt az osztályok közti különbségről. – Emellett a játékosok egyéni képességei is jobbak. Sokat kellett tanulnom, és az első félévben nem akartam túl sok terhet venni a vállamra. A jövőben ugyanakkor mindenképpen érvényesülni akarok.”

Az első lépéseket már megtette.

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21