Gaál Miklóst a spanyol élvonalba is hívták

2010.01.31. 14:35
null
Gaál Miklós (jobbra) iránt Spanyolországból érdeklődtek (Fotó: Imago)
Címkék
A Nemzeti Sport Online információi szerint az orosz élvonalbeli Amkar Perm magyar légiósáért, Gaál Miklósért bejelentkezett egy spanyol élvonalbeli klub. A 28 éves futballista megerősítette értesülésünket, de elmondta, kevés esélyt lát arra, hogy a télen csapatot tud váltani.

„Valóban megkereste a klubomat egy spanyol élvonalbeli csapat, de nem tudott megállapodni a vezetőinkkel” – nyilatkozta megkeresésünkre Gaál Miklós, akit bajnokságon belül is szívesen szerződtetnének.

„A spanyolok mellett két orosz gárdánál, a Krilja Szovjetovnál és a Tyerek Groznijnál is szóba került a nevem, utóbbi klub egymillió dollárt kínált értem, de a Permnél ezt sem fogadták el. Most úgy tűnik, a szerződésem végéig, vagyis még egy évig maradok, utána pedig már szabadon igazolható leszek" – mondta a válogatott kerettag futballista.

Mivel Oroszországban az átigazolási időszak nem zárul hétfőn, minimális lehetősége még marad a klubváltásnak. Ha viszont Gaál marad az Amkarnál, már a negyedik szezonját kezdheti meg a Premjer-ligában szereplő együttesnél.

Gaál a 2009-es szezonban (Oroszországban tavaszi-őszi rendszerben zajlik a bajnokság) makacs sérülése miatt keveset lehetett a pályán. Az Amkar a 13. helyen zárta az idényt.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
1 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
22 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
26 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
44 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
45 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája