Falcao, Llorente, Szalai – sztárcsatárok mellett a magyar kiszemelt!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.01.04. 10:10
null
Török kollégánk megerősítette, a Hoffenheim támadója valóban jelölt a Galatasaraynál (Fotó: NSO-montázs)
Korábban német sajtóhírek alapján már beszámoltunk arról, hogy Szalai Ádám is szerepel a téli kiszemeltek között a Galatasaraynál, és azóta török forrásokban is felbukkant a magyar csatár mint az isztambuli klub egyik konkrét jelöltje, ugyanakkor rajta kívül valódi sztárcsatárokat is emlegetnek a török bajnoki címvédő lehetséges igazolásai között.

 

A török futballal foglalkozó, de német nyelvű gazetefutbol.de először is kifejti a Galatasaray alapvető problémáját, amely abból adódik, hogy a kluba nyáron eladta a török élvonal legutóbbi gólkirályát, az előző idényben 33 bajnokin 29 gólt szerző francia Bafétimbi Gomist hatmillió euróért a szaúdi al-Hilalnak, és a nyáron nem sikerült őt megfelelően pótolni.

Nem érkezett ugyanis olyan középcsatár, aki átvehetné a helyét. Jelenleg a svájci válogatott Eren Derdiyok a gárda első számú csatára, ő hét találatig jutott az ősszel, de ez kevésnek tűnik, a címvédő hátránya 17 forduló után hat pont a listavezető Basaksehirrel szemben (a Galatának négyes holtversenyben 29 pontja van, a Basaksehirnek 35). Ezért Derdiyok mellé mindenképpen szeretne még egy csatárt igazolni Fatih Terim vezetőedző, és a beszámoló szerint már az együttes fanatikusai is jelezték a vezetőségnek, hogy elégedetlenek a kerettel.

A kimondottan a Galatasaray híreivel foglalkozó GS Haber Online pénteki posztjában egyenesen úgy fogalmaz, hogy Terim három kiszemeltet jelölt meg a vezetőség felé: a spanyol Eibarban szereplő Sergi Enrichet, a korábban a Manchester Cityben is játszó, jelenleg a Swansea-ban szereplő Wilfried Bonyt és Szalai Ádámot, akinek a nyáron lejár a szerződése a Hoffenheimnél.

A gazetefutbol.de azonban ennél jóval bővebb listáról ír, igaz, azon olyanok is ott vannak, akikről kifejtik, hogy miért nem valószínű a megszerzésük. Ebbe a sorba tartozik a Monaco kolumbiai sztárcsatára, Radamel Falcao és a hozzá hasonlóan korábban a Chelsea-ben is futballozó, most a kínai Sanghaj Senhuát erősítő szenegáli Demba Ba, illetve az ugyancsak Kínában profiskodó brazil Alan Carvalho. A további jelöltek között említik a Liverpoolban létszámfölöttinek számító belga Divock Origit, a Tottenhamben padozó, 24-szeres spanyol válogatott Fernando Llorentét, az 57-szeres ukrán válogatott Jevhen Szeleznyovot (Akhisarspor), valamint Szalai Ádámot.

A hírekkel kapcsolatban megkerestük török kollégánkat, a Milliyet újságíróját, Onur Dincart, aki elmondta, ők is úgy tudják, hogy a magyar csatár egyike a 21-szeres bajnok kiszemeltjeinek.

„Szalai valóban ott van a szóba jöhető új igazolások között a Galatasaraynál, bár nem ő az első számú jelölt, nála nevesebb, jobb mutatókkal rendelkező labdarúgók is szerepelnek a listán. Kis esélyt látok a szerződtetésére, de nem zárnám ki teljesen” – fogalmazott kollégánk.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24

Nem sikerült szépen a BL-visszatérés, Sallai Rolandék csúnya vereségbe szaladtak bele Németországban

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 23:02

Sallai Roland nyolc év után ismét a BL-ben futballozhat

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:14
Ezek is érdekelhetik