Dzsudzsák: Nem szabad többé elveszítenem a fejem

Vágólapra másolva!
2011.02.26. 13:37
null
Dzsudzsák gyakran ünnepelhet mostanság <br />(Fotó: Reuters)
Címkék
Húsz szezonbeli gól, a francia listavezető kiejtése az Európa-ligából, látványos futball. A PSV-vel az Ajax elleni vasárnapi bajnokira készülő Dzsudzsák Balázs továbbra is szárnyal, a kérdés immár csak az: mi lesz a repülőút vége?  A magyar szélső a csütörtöki gyorsreakció után egy nappal a Nemzeti Sport kérdésére részletesebben is elemezte a Lille elleni mérkőzést – amelyen góllal és gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez –, valamint beszélt a távolabbi jövőjéről is.

Nem biztos, hogy a legjobb hozzáállásra vall azt az együttest elütni a továbbjutástól, amelyik talán a legelszántabban udvarol az embernek, Dzsudzsák Balázst azonban szerencsére nem érdekelte komolytalan felvetésünk, és góllal, valamint gólpasszal segítette a legjobb tizenhat közé a PSV-t a Lille ellenében (3–1) az Európa-ligában. Szóval nem csodálkoznánk, ha ezután a franciák lemondanának az őket móresre tanító eindhoveni szélső megszerzéséről.

„Én viszont igen – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére az El-összecsapás magyar hőse. – Annál is inkább, mert a találkozó után a Lille mestere megszakította az élő interjúját, amint meglátott, és elnézést kérve otthagyta a kamerákat, mondván, gratulálni szeretne nekem. Hozzátette: reméli, még találkozunk. Az újságírók persze kíváncsian várták, mit felelek, én azonban inkább csak mosolyogtam. De ugye nem kell mondanom, mennyire jólesett a gesztusa?"

Dzsudzsák Balázsnak kevésbé lehetett az ínyére, hogy az odavágó után, amikor ő és csapata is csak szenvedett a kilencven perc nagy részében, egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy egy erősebb bajnokságból érkező erősebb ellenféllel szemben már nem képes annyira villogni.

„Nem foglalkoztatott a vélemény, persze tisztában voltam vele, mennyire nem megy nekünk a játék. Az egyik leggyengébb tavaszi produkciónk volt a lille-i, csakhogy azóta kiderült, mennyivel másképp futballozunk, ha normális pályán szerepelünk, mint amikor legelőn. Tényleg nem szeretném megbántani a Lille- t, de az a gyep végképp nem feküdt a mi rövid passzos játékunknak. Mondhatom, ezúttal BL-tempót diktáltunk. Ugyanakkor bármennyire is örülünk az El-továbbjutásnak, amit én személy szerint az itt tartózkodó szüleimmel, barátnőmmel és barátaimmal szolidan meg is ünnepeltem, a legfontosabb a bajnokság. A kupa csak bónuszlehetőség, az Eredivisie-t igyekszünk megnyerni, hogy ősztől a Bajnokok Ligájában folytassuk" – válaszolta Dzsudzsák.

Hogy a végén kövér legyen az eindhoveni lúd, azért eddig kétségtelenül a mi fiunk tette a legtöbbet. Húsz gólt szerzett a szezonban, ami Európa legkiválóbb csatárainak is a becsületére válik.

„Már mások is jelezték, hogy Zlatan Ibrahimovic például csak tizennyolc gólnál jár az idényben – folytatta büszkeséggel a hangjában a hollandiai szélső. – Világos, hogy a Serie A nívósabb, mint az Eredivisie, és önmagában ettől még nem leszek jobb, értékesebb, de természetesen jó látni a statisztikát."

Ha az Ajax hívei is vetnek rá egy pillantást, bizony összeszorulhat a gyomruk. Az amszterdamiak ellen immár ötgólos Dzsudzsák Balázs, és a vasárnapi holland csúcsrangadó előtt legalábbis jó előjelnek tetszik eindhoveni oldalon a válogatott támadó „Ajax-mániája”.

„Remélem, hogy tartanak tőlem. Ők persze sosem fogják kimondani, annál »szerényebbek« az emberek arrafelé. Bízom benne, hogy nyerünk, úgy pedig nyolc pont különbség lesz köztünk, ami alighanem azt is jelentené, a bajnoki elsőség a Twente és a PSV között dől el" – fogalmazott a középpályás.

Tartja magát egy vélekedés, amely mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Sokan úgy vélik, Dzsudzsák Balázs márciusban (az El- és válogatott meccseken, valamint az Ajax ellen) adhatja el magát valamelyik topligába.

„Ezzel csak azért nem értek egyet, mert azt hiszem, mindenhol ismernek már, a legtöbb noteszban ott szerepel a nevem, a felvételeket látják rólam. A hangsúly inkább a viselkedésen, az emberi tulajdonságokon van: nem szabad többé elveszítenem a fejem, ezután is hétről hétre a higgadt Dzsudzsák Balázsnak kell pályára lépnie."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik