Dzsudzsák: A Dinamo-szerződés egyszerű történet, de nagy dolog

2012.01.10. 12:50
null
Menedzsere szerint semmi sem indokolta, hogy Dzsudzsák Balázs ne fogadja el a Dinamo ajánlatát (Fotó: fc-anji.ru)
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs az Anzsi labdarúgócsapatától a Dinamo Moszkvához szerződik. Az átigazolás hátterét illetően a szélső menedzsmentjétől kaptunk rövid felvilágosítást.   

 

A Dzsudzsák Balázs ügyeit intéző Stars and Friends menedzserirodánál jelenleg is az Anzsi magyar válogatott szélsőjének Dinamo Moszkvához történő szerződését intézik, így egyelőre nem kívánnak hosszasan nyilatkozni az ügyben – a sajtóval való kapcsolattartásra Pajor-Gyulai Lászlót, a Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnökét kérték fel –, de röviden reagáltak megkeresésünkre.

„Ez egy egyszerű történet. Arról van szó, hogy a Dinamo vezetői még az Anzsi elleni bajnokin felfigyeltek Balázsra, és mivel szükségük van egy szélsőre, ajánlatot tettek érte. Ezt az Anzsi elfogadta, és most tárgyalunk a szerződéskötés részleteiről" – foglalta össze a történeket a Stars and Friends iroda részéről Vörösbaranyi József.

„Nyáron Balázs hosszú távra rendezkedett be az Anzsinál, de megkereste őt egy tradicionális, magasan jegyzett klub, amellyel könnyen eljuthat a nemzetközi porondra is. Ez nagy dolog, így semmi nem indokolja, hogy ne fogadja el a Dinamo ajánlatát" – tette hozzá a menedzser, aki az átigazolás részleteiről nem kívánt beszélni.

Arról már nyáron is beszámoltunk, hogy amikor Dzsudzsák Balázs aláírt az Anzsihoz, a szerződésében rögzítettek egy kivásárlási árat. Moszkvai forrásokból úgy értesültünk, ezt 19 millió euró körül határozták meg.

Ezért nem is húzódtak el különösebben a tárgyalások az Anzsi és a Dinamo között, ugyanis a moszkvai csapat hajlandó kifizetni a megállapodásban szereplő összeget Dzsudzsákért, aki a legfrissebb hírek szerint holnap aláírhat új együtteséhez, miután a két klub már megegyezett egymással.

DZSUDZSÁK: LÉNYEGÉBEN MEGEGYEZTÜNK

Dzsudzsák Balázsnak a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapján megjelent szűkszavú nyilatkozata alapján biztosra vehető, hogy a Dinamo Moszkvában folytatja a pályafutását.

 

„Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről – mondta az mlsz.hu-nak az Anzsitól távozni készülő Dzsudzsák Balázs. – Ma bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubaiba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek. Új csapatom tagjai Szocsiba utaztak, ahol mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokon vesznek részt. Nekem nem kell utánuk mennem, egyrészt mert hivatalosan még nem tartozom a kerethez, másrészt pedig pénteken egész napos orvosi felmérésen estem át Rómában, ugyanott, ahol az Anzsival kötött szerződés előtt is megvizsgáltak. A magyar szurkolóktól még kérek némi türelmet, addig nem szeretnék beszélni a szerződésemről, amíg nem írom alá, nem lenne etikus a Dinamóval szemben.”

Legfrissebb hírek

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
6 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
6 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
18 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
21 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
23 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
44 perce

Claude Makélélé: Nem véletlen, hogy nálam mindig kezdő volt Ádám Martin

Minden más foci
45 perce