Bolton: Bogdán jövője dilemma elé állítja a menedzsert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 19:46
A nyári átigazolási időszakban az angol sajtó már többször foglalkozott azzal, hogy Bogdán Ádám távozhat a másodosztályú Boltontól (a hírek szerint a Mainz volt az egyik érdeklődő). Eddig úgy tűnt, hogy a klub megtartja a játékost, de Dougie Freedman menedzser most arról beszélt a Bolton Newsnak, hogy komoly dilemma elé állítja őt a magyar kapus jövője.

„Ádám nagyon jól véd és élvezi is a futballt. Egyértelműen az a játékos, akinél szem előtt kell tartanunk a szerződésének meghosszabbítását – nyilatkozta a még egy évig élő kontraktussal rendelkező, jelenleg hátsérüléssel bajlódó Bogdánról a Bolton menedzsere, Dougie Freedman. – Ugyanakkor nekem a költségvetésünkre is tekintettel kell lennem, a jelen helyzetünkben egyensúlyra kell törekednem."

„Meg kell néznünk, hogy mekkora összeget kaphatunk érte, és megéri-e azt a kockázatot, hogy megpróbáljuk eladni őt vagy inkább tovább építjük. Nagyon sok tényezőt figyelembe kell vennünk. Mindenesetre nagyra értékeljük Ádámot” – tette hozzá Freedman.

Korábban az angol sajtó arról írt, hogy a Bolton minimum kétmillió fontot szeretne kapni a 26 éves kapusért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik