Benfica: Csobothot benevezték a portugál élvonalra!

Vágólapra másolva!
2017.09.01. 16:12
null
Csoboth Kevinnel elégedettek a Benficánál, komolyan számolnak vele (Fotó: archív)
A portugál profi liga a hivatalos honlapján (ligaportugal.pt) tette közzé azon labdarúgók listáját, akiket az átigazolási időszak hajrájában neveztek a klubok az élvonalbeli bajnokság 2017–2018-as szezonjára, és a névsorban a Benfica magyar U-válogatott játékosa, Csoboth Kevin is szerepel.

 

Mint arról a Nemzeti Sport Online a héten beszámolt, Csoboth főszerepet játszott abban, hogy a Benfica együttese a minap döntőt játszhatott a Real Madrid ellen egy 12 csapatos, mini világbajnokságnak számító korosztályos tornán. A lisszaboniak ezután nevezték be a 17 esztendős futballistát a portugál élvonalbeli keretükbe.

Mint azt a Record újságírója, Pedro Ponte megkeresésünkre elmondta, ez nem feltétlenül jelenti, hogy az első csapatnál számítanak is majd rá, hiszen korábban már három másik játékost is neveztek az ifjúsági gárdából, de azt mindenképp mutatja, hogy Csobothtal komolyan számolnak a klubnál.

Kollégánk elmondása szerint az U19-esek szakvezetője, Joao Tralhao nagyon jó véleménnyel van a magyar tehetségről, ahogy eddigi edzője, az U17-eseket irányító Renato Paiva is. Ennek eredménye, hogy benevezték a keretbe, ami Pedro Ponte szerint azt is jelentheti, hogy minimum a Benfica B-ben – amely a portugál másodosztályban szerepel – néhány meccsen már bevetik a mostani szezonban, illetve az ifi BL-ben szereplő együttesnél is számolnak majd vele.

Ez azért nagy szó, mert az előző idényben még csak az U17-eseknél szerepelt, és az is nagy ugrás számára, hogy felkerült az U19-be. Ehhez képest a Benfica B már a következő lépcsőfok lehetne, az első csapat közvetlen előszobája.

Úgy tudjuk, Csobothnak már a mezszámát is ki kellett választania arra az esetre, ha a B- vagy az A-csapathoz felkerül, a 74-est választotta.

Csoboth tegnap már csatlakozott a szerbiai tornán szereplő magyar U19-es válogatott keretéhez.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

Csoboth egy kisebb sérülés miatt hiányzott csapata meccséről

Légiósok
2025.09.01. 12:17

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49
Ezek is érdekelhetik