Belgium: továbbra is kapust keres Köteles László csapata

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 14:31
Címkék
Múlt héten belga sajtóhírek alapján beszámoltunk róla, hogy a Tőzsér Dánielt, Tóth Balázst és a kapus Köteles Lászlót is foglalkoztató Genk a nyáron magyar légiósa helyett szeretne másik kapust szerződtetni. Internetes oldalak most újra megerősítették a hírt.

Korábban az FC Bruges-ben futballozó Glenn Verbauwhede neve vetődött fel mint a genkiek kiszemeltje, a legfrissebb hírek szerint pedig másik két kapus, Simon Mignolet (St. Truiden) és a szabadon igazolható Mark Volders is szerepel a Genk kívánságlistáján.

Ez ismét arról árulkodik, hogy a belga együttes a jövőben nem számít a Diósgyőrtől egy évre kölcsönkapott Köteles Lászlóra, bár a kapus menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, még semmilyen döntés nem született a magyar játékos jövőjét illetően.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik