Az Olympiakosz elhalássza Némethet a Pana elől

Vágólapra másolva!
2010.08.18. 18:18
null
Németh az Olympiakoszban folytatja (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a Liverpool megegyezett az Olympiakosszal Németh Krisztián átigazolásáról, így a magyar támadó a görög csapatban folytathatja pályafutását.  A hírt már több görög forrás és a brit Sky Sports is megerősítette.

Németh Krisztián egyik menedzsere, Pataky Tibor ma még arról nyilatkozott görög újságíróknak, hogy a támadót több görög csapat is szerződtetné, és spanyol, olasz, illetve holland csapatok is érdeklődnek iránta.

Azóta információink szerint megszületett a megállapodás: Németh Krisztián az Olympiakoszban folytatja.

NÉMETH 350 EZER EURÓT KERESHET ÉVENTE
 Az exedrasports.gr internetes oldal értesülései szerint Németh Krisztiánnak évi 350 ezer eurós fizetést kínál az Olympiakosz, a Liverpool pedig első részletben egymillió eurót kap a csatárért, ha pedig a görögök továbbadják, akkor a vételár 25 százaléka is a „vörösöket" illeti.

A hírek szerint a csatár ügyében az Olympiakosz egyelőre szóban állapodott meg a Liverpoollal, és ha a játékos is megegyezik a görög klubbal, néhány napon belül a szerződéseket is aláírhatják a felek – ezt a futballista ügyeit intéző CMG menedzseriroda részéről is megerősítették.

„Németh Krisztián átigazolásáról a Liverpool szóban valóban megállapodott az Olympiakosszal. Mi még nem egyeztettünk a görögökkel, de a két klub tárgyalásain részt vettünk. Egy-két napon belül mi is tárgyalunk a görögökkel a csatár szerződéséről” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a támadó egyik menedzsere, Kövesdi Viktor.

A játékosügynök megjegyezte, még nincs teljesen lezárva az ügy. Ugyanakkor az a tény, hogy az Olympiakosz megkezdheti a tárgyalásokat a csatárral, már jelzi, a Liverpoolon biztosan nem múlik majd az üzlet létrejötte.  

Görögországi hírek szerint Németh három évre írhat alá. Ezt a menedzsmentje egyelőre nem erősítette meg.

A görög sajtó az elmúlt napokban már szinte biztosra vette, hogy Németh a bajnokcsapathoz ír alá, a Pana egyik szurkolói honlapja szavazást is indított, amelynek eredménye szerint a drukkerek túlnyomó többsége (a szavazók 72 százaléka) a magyar csatárt látta volna legszívesebben a csapatban a kiszemeltek közül.

A Megyeri Balázst is foglalkoztató Olympiakosz azonban a jelek szerint megelőzte a Panathinaikoszt.

Görög információk szerint amikor az Olympiakosz átigazolta a spanyol Albert Rierát, a felek között jó munkakapcsolat alakult ki, és a pireusziaknál képbe került Németh is, akit jól ismerhettek az előző idényben az AEK-ban nyújtott teljesítménye után.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik