Az Alanyija hivatalosan is bejelentette Priskin szerződtetését

2012.02.09. 12:16
null
Priskin Tamás érkezését hivatalosan is bejelentette az Alanyija (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az orosz másodosztályban listavezető Alanyija Vlagyikavkaz hivatalos honlapján bejelentette a 38-szoros magyar válogatott csatár, Priskin Tamás szerződtetését, aki három és fél évre kötelezte el magát.

Nem kapkodták el. Elsőként január 10-én a Nemzeti Sport Online számolt be arról, hogy Priskin Tamás az orosz Alanyija Vlagyikavkazhoz szerződhet, és a csatár bő egy héttel később alá is írt a másodosztály listavezetőjéhez, majd el is utazott a csapat törökországi edzőtáborába, de a klub hivatalosan csak most, az összetartást követően jelentette be a magyar válogatott játékos szerződtetését.

„Az Alanyija Vlagyikavkaz megállapodott a 25 éves magyar csatár, Priskin Tamás szerződtetéséről. A megállapodás három és fél évre szól, Priskin 28-as mezben fog játszani” – olvasható az orosz klub hivatalos honlapján, az fcalania.ru-n megjelent közleményben.

A honlap hozzáteszi, Priskin Angliában szerzett hírnevet magának, és felsorolják szigetországi csapatait is. A felvidéki Révkomáromban született csatár 2006-ban Győrből szerződött az akkor még élvonalbeli Watfordhoz, majd a másodosztályban játszott a Prestonban, a Queens Park Rangersben, a Swansea-ben, a Derby Countyban és az Ipswichben.

A 128 angol másodosztályú meccsen 23, és a 16 Premier League-találkozón két gólt jegyző csatár januárban bontott szerződést az Ipswichcsel, és azóta már megjárta az Alanyija törökországi edzőtáborát, amelyben két meccsen is bemutatkozott új csapatában, két nap múlva pedig már egy spanyolországi túrán bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
5 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
22 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
39 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
40 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
1 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája