Átigazolások: Kocsis Gergő a lengyel újonc meglepetése

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 08:38
null
Kocsis Gergő (balra) a lengyel élvonal újoncánál folytatja pályafutását (Fotó: Szabó Miklós)
A lengyel másodosztályú labdarúgó-bajnokságot vezető és már biztosan feljutó TS Podbeskidzie Bielsko-Biala vasárnap egy magyar nyelvű posztot tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben beharangozott egy meglepetést a szurkolók számára. A meglepetés pedig Kocsis Gergő szerződtetése lesz – a Zalaegerszegről távozó középpályás a Nemzeti Sportnak már nyilatkozott az átigazolásáról.

Lengyelországban folytatja pályafutását Kocsis Gergő. A középpályás az előző idényben a ZTE FC játékosa volt, 2019 elején csatlakozott a kék-fehérekhez, az NB II-ben azon a tavaszon 17 meccsen szerepelt, így kivette a részét a feljutásból, az első osztályban pedig 26 bajnokin kapott játéklehetőséget. A 26 esztendős futballista a lengyel élvonal újoncához, a Podbeskidziéhez kötelezte el magát.

„Nagyszerű meglepetésünk van az Ön számára. Legyen naprakész és kövesse holnap a klub médiumát!” – ezzel a magyar nyelvű poszttal harangozta be vasárnap Kocsis szerződtetését a lengyel klub hivatalos honlapja. A középpályás nevét ugyan nem árulták el, mára várható a hivatalos bejelentés, de a szurkolók már köszöntötték Kocsis Gergőt, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott is az átigazolásáról.

„Szerettem volna újra külföldön futballozni, örülök, hogy erre most lesz lehetőségem – mondta lapunknak Kocsis Gergő, aki volt a Dunaszerdahely és a cseh Karviná játékosa is. – Akik korábban az NB I-ből Lengyelországba szerződtek, azt mondták, erős, jó bajnokságba kerültek, ezért bizakodva, derűlátóan váltottam klubot én is. Azt is tudom, hogy meg kell küzdenem a helyemért, de ez inkább ösztönöz, nem riaszt el: ezért kezdtem futballozni, új kihívást kerestem.”

A klub talán nem ismert a magyar szurkolók előtt, de ettől még nagyon is komolyan számolnak vele a lengyel futballban. Bielsko-Biala városában 2016-ban adták át a 15 ezer férőhelyes, korszerű stadiont, amelyben a 2019-es U20-as világbajnokságon mérkőzést rendeztek, és amikor a város csapata a másodosztály élére került, többször is tízezer feletti nézőszámot regisztráltak. A klub több légióst is szeretne szerződtetni, mert nem csak a kiesés elkerülése a cél, az első évben a középmezőny tagja szeretne lenni az együttes, majd fokozatosan lépegetne egyre feljebb.

„Olyan szeretettel és tisztelettel fogadtak, hogy már azért megérte idejönni – mondta Kocsis Gergő, aki itthon a Mol Fehérvár, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr játékosa volt a zalaegerszegi másfél év előtt, és Bernd Storck szövetségi kapitány időszakában rendszeresen kerettag volt a nemzeti csapatnál. – Már a télen szeretett volna szerződtetni a klub, tárgyaltunk, de akkor nem jött össze az egyezség. Most azonban szabadon igazolható voltam, ismét megkerestek, érezni lehetett, hogy szeretnének megszerezni, így elfogadtam az ajánlatot. Még egy forduló van hátra a lengyel másodosztályú bajnokságból, de nem lesz hosszú a pihenő, mert augusztus tizenkettedikén már kupamérkőzést rendeznek. Nagyon jók az első benyomásaim, szép városba költözöm, a klub jelentős sikert elérve nagy lelkesedéssel várja az első osztályú bajnokságot, és én is szeretnék minél többet hozzátenni ahhoz, hogy a csapat elérje céljait.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik