Aszterasz: Fülöp távozik, Angliában folytatná - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 22:01
null
Úgy tűnik, Fülöp leveszi a csillagos mezt
Távozik a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen végző Aszterasz Tripolisz csapatától a magyar kapus, Fülöp Márton – adta hírül a sport.gr.

 

A görög sportportál arról számol be, hogy Fülöp már kiköltözött, és magával vitte minden személyes holmiját, egyben tájékoztatta már korábban a klubvezetőket: nem kívánja az Aszteraszban folytatni. Fülöp szerződése 2014-ben jár le, de szerepel benne egy opció, miszerint a kapus korábban is távozhat az Aszterasztól. A portál úgy tudja, a magyar kapus vissza szeretne térni Angliába, ahol a Tottenham, a Chesterfield, a Coventry, a Sunderland, a Leicester, a Stoke City, a Manchester City, az Ipswich és a West Bromwich Albion csapatában is megfordult már.

A 2012–13-as szezonban Fülöp volt az Aszterasz első számú kapusa, összesen 29 mérkőzésen viselte a klub mezét, és mindössze 21 gólt kapott az idényben. Fülöpön kívül a magyar légiósok közül Lencse László szerepelt még az Aszteraszban a most befejeződő idényben, ám a Videotonnal szerződésben álló csatár is távozott a délgörög klubtól.

Legfrissebb hírek

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Hivatalos: 25 éves svéd belső védőt igazolt a Győr

Labdarúgó NB I
2 órája

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:39

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:38

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik