A Zenit megegyezett a Monacóval Huszti átigazolásáról

2012.01.30. 13:35
null
Huszti a francia másodosztályban folytathatja (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az orosz állami hírügynökség, a RIA Novoszti értesülései után az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit hivatalosan is megerősítette, hogy megegyezett a francia másodosztályú Monacóval Huszti Szabolcs átigazolásáról – a kérőnek így már csak a játékossal kell megállapodnia a szerződésének feltételeiről.

A brit Daily Mail a múlt héten számolt be arról, hogy Huszti Szabolcs a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albionnál vagy a francia másodosztályú Monacónál folytathatja a pályafutását.

A hétvégén Roy Hodgson, a Gera Zoltánt és Fülöp Mártont is foglalkoztató WBA menedzsere elmondta, jelenleg nem tartanak igényt a magyar játékosra, de a nyáron visszatérhetnek még az ügyére.

A Monaco azonban orosz lapértesülések szerint nem mondott le Husztiról, sőt az állami hírügynökség úgy értesült, a francia klub már meg is állapodott a Zenittel a labdarúgó átigazolásáról.

A RIA Novoszti az R-Sport orosz ügynökségre hivatkozva számolt be a hírről, amelyben nem megnevezett forrását idézve arról ír: „Mindkét fél elégedett a megállapodással. Most a Monaco képviselőinek a játékos személyes szerződésének feltételeiről kell megállapodnia a futballistával.”

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a játékos ügyeit intéző Filipovics Vladant, és a játékosügynök elmondta, nem tud a megállapodásról.

„Nem tudok konkrét fejleményről beszámolni Szabolcs ügyében. Érvényes szerződése van, úgyhogy a kluboknak kell először megállapodniuk, de nem zárkózunk el a lehetőségtől” – nyilatkozta Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak. A játékosügynök még decemberben beszélt arról az NSO-nak, hogy a szélső több játéklehetőségre vágyik, ezért megfelelő ajánlat esetén távozhat, feltéve, hogy a Zenit hajlandó elengedni.

A szentpétervári klub hivatalos Facebook-oldalán publikálta, hogy megegyezett a francia másodosztályban szereplő Monacóval, tehát Huszti távozása elé nem gördítenek akadályt. Így már csak a francia klubnak és a magyar légiósnak kell megegyeznie egymással a feltételekről. Orosz sajtóhírek szerint ezzel aligha lesz probléma, hiszen a Monaco megadja a magyar középpályásnak azt a fizetést, amelyet Szentpéterváron kapott.

A hétszeres francia bajnok, 2004-ben még BL-döntős Monaco története egyik legrosszabb korszakát éli, hisz a másodosztály alsóházába süllyedt. 2011 decemberében a 45 éves orosz iparmágnás, Dmitrij Ribolovlev – akinek vagyonát 9.5 milliárd dollárra becsülik, ezzel a világ 93. leggazdagabb embere – vette meg a klubot, amely 35 év megszakítás nélküli első ligás szereplés után esett ki 2011 nyarán az élvonalból. A Monacóban élő Ribolovlev jelenleg kétharmados többségi tulajdonos a klubban, és százmillió eurós befektetést ígért négy év alatt.

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
7 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
11 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
25 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
30 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
37 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
42 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
42 perce