A Swansea-nek nem kell Lipták Zoltán

Vágólapra másolva!
2011.09.29. 15:46
null
A Videotont elhagyó Lipták nem kellett a walesi csapatnak (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Lipták Zoltán szolgálataira nem tart igényt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea.

Mint ismert, a legutóbb a Videotonban futballozó 26 esztendős védő másfél hete szerepelt próbajátékon a walesi együttesnél, s bár a csapat menedzsere korábban elismerően nyilatkozott róla, mégsem szerződtetik.

Lipták tegnap pályára lépett a tartalékegyüttesben, amely 5–3-as vereséget szenvedett a Newcastle tartalékcsapatától, s 3–3-as állásnál épp a magyar játékos megmozdulását látta szabálytalannak a játékvezető a tizenhatoson belül, aki 11-est adott emiatt a „szarkáknak”.

„Jól ment a játék, persze nem életem mérkőzése volt a szerda esti, de amit kellett, megoldottam” – mondta Lipták a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, hogy szerinte nem volt tizenegyes, amit a játékvezető befújt.

Információink szerint a meghiúsult szerződéskötés ellenére Lipták hamarosan csapatot talál magának, ugyanis konkrét ajánlata van egy európai élvonalbeli csapattól. És nem egy futottak még kategóriájú bajnokságból…

A témáról további részleteket, Lipták Zoltán bővebb véleményét a walesi próbajátékról a pénteki Nemzeti Sportban olvashatja.

Legfrissebb hírek

Serie A: az Udinese otthon kapott ki az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
1 perce

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
20 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
29 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik