A Napoli ötéves szerződést kötött a magyar csatárral

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 20:42
null
Novothny Soma jó barátját, Marek Hsamsíkot (17) köszönti gólja után (Fotó: pianetazzurro.it)
Novothny Soma ötéves szerződést kötött a Napolival. A 18 éves támadó már nyáron elkötelezte magát az olasz klubhoz, de az akkori hároméves megállapodást újabb kettővel toldották meg. Ez is azt jelzi, hogy a nápolyiaknak komoly terveik vannak a csatárral.

 

„Novothny Soma télen fél évre kölcsönbe került Veszprémből a Napolihoz és tavasszal az olasz sztárklub Primavera-csapatában szerepelt. Nyáron, a fél év letelte után, eldönthette, hogy szeretne-e Nápolyban maradni. Mivel az azt megelőző hónapok meggyőzték őt és családját arról, hogy az olaszországi szerződés nagyban elősegítheti a fejlődését, ezért nyáron egy hároméves szerződést kötöttünk az olasz klubbal, olyan megállapodást, amilyeneket általában a Primavera-csapat tagjainak szoktak ajánlani. A Napoli azonban már ekkor jelezte, hogy hosszabb távon is számolnának Somával és ennek eredményeként múlt héten kedvezőbb feltételek mellett megállapodtunk egy ötéves szerződésben" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a csatárt képviselő Stars and Friends menedzseriroda részéről Vörösbaranyi József.

A menedzser hangsúlyozta, ez a megállapodás azt jelzi, hogy konkrét elképzeléseik vannak a nápolyi vezetőknek Novothny jövőjét illetően. Ez egyébként nem is meglepő azt követően, hogy a Primavera-bajnokságban első hét meccsén hat gólt szerzett, az új idényben pedig hat találkozón négyszer volt eredményes, ráadásul nyáron felkészülési meccsen a felnőttek között is bemutatkozott, sőt a Grosseto ellen gólt is szerzett.

„Ebben a szezonban még alapvetően a Primavera-csapatban számolnak a Napolinál Novothnyval, majd jó eséllyel egy Serie B-s kölcsönjáték következhet a pályafutásában. Ezt az utat járta be a 21 éves Lorenzo Insigne is, aki a másodosztályú kölcsönjátékok után ma már az első keret tagja" – fogalmazott Vörösbaranyi.

„Az öt év hallatán sokan egyből azt kérdik, nem túl hosszú idő ez? Egyáltalán nem sokallom, mert nagyon jól érzem magam, ráadásul a szerződésemben több olyan opció is van, hogy amennyiben ez rosszra fordul, vagy jobb ajánlatot kapok, akkor eligazolhatok– mondta az új szerződés kapcsán a naplo-online-hu-nak Novothny. – Egyelőre az ötödik számú csatár vagyok, így akkor számíthatok arra, hogy bekerülök a felnőtt keretbe, ha valamelyik támadó kiesik, vagy megsérül. A Primavera csapatban szerencsére azonban állandó lehetőséget kapok, ott hat meccsen már négy gólt szereztem."

Novothny azt is elmondta, hogy már remekül beilleszkedett, az első csapat tagjai közül a szlovák Marek Hamsíkkal például egészen közeli, baráti a viszonya.

„Hamsikkal már az edzőtáborban összebarátkoztunk. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a szárnyai alá vett. Nagyon segítőkész és barátságos volt velem az első pillanattól kezdve, talán azért is, mert pontosan tudja, milyen egy légiós élete. Többször elvitt magával vásárolni, strandolni, megmutatta a várost, legutóbb pedig elkísértem tetováltatni is" – mesélte a 18 éves magyar támadó.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik