A Genknél már tudják: nehéz lesz feltörni a Vidit

Vágólapra másolva!
2012.09.17. 12:20
null
Köteles László a Videoton ellen biztosan nem védhet sérülése miatt (Fotó: Reuters, archív)
Mint arról két napja beszámoltunk, a Genk magyar kapusa, Köteles László még a Waasland-Beveren elleni hétvégi bajnoki előtt szenvedett bokasérülést. A futballista a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, négyhetes kihagyás vár rá, ami miatt nem játszhat csütörtökön a Videoton elleni Európa-liga-találkozón.

 

A Genk vegyes előjelekkel várhatja a Videoton elleni csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzést. A csapatba visszatért két korábban sérült játékos, a védő Jeroen Simaeys és Derick Tshimanga, ugyanakkor az együttes nem tudott győzni a Beveren ellen, ráadásul a találkozó előtt kidőlt az első számú kapus, Köteles László is.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a Videoton az El-csoportban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Edzésen a beadások hárítását gyakoroltuk, a pályán műanyag bábuk voltak elhelyezve, és ráugrottam az egyiknek a peremére, ami után aláfordult a bokám. Az ultrahangos vizsgálatok megállapították, hogy az izom és a csont nem sérült, de szalagszakadást szenvedtem, ami várhatóan négyhetes pihenővel jár, így nem játszhatok a Videoton ellen” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Genk kapusa, aki azt is elmondta, nem hiszi, hogy a sérülés miatt veszélybe kerül a pozíciója.

„Úgy látom, elértem egy olyan szintet, ami után nem kérdés, hogy ki az első számú kapus. Ezért abban bízom, nem lesz gond a csapatba való visszakerüléssel. A klub velem kapcsolatos terveit az is jelzi, hogy már jelezték, szeretnék meghosszabbítani a még két évig érvényes szerződésemet. Igazából már nyáron szóltak, hogy szeretnék honorálni az előző szezonban a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményemet, és hamarosan tárgyalni is fogunk a feltételekről” – fogalmazott Köteles, aki a Videoton elleni Európa-liga-selejtezőről is beszélt.

„Bizakodó a hangulat az Európa-liga-mérkőzés előtt, de a hétvégi döntetlen nagyon nem jött jól, a helyzetek alapján 6–1-re is nyerhettünk volna. A Videotonról már kérdezgettek a srácok, és nekik is csak azt mondhattam, nagyon szervezett ellenfél vár ránk, amelyet nagyon nehéz lesz feltörni, és figyelmeztető jel lehet a fehérváriak Trabzonspor és a Genk elleni találkozója. Harcos meccsre, hatalmas küzdelemre számítok, de itthon játszunk, úgyhogy nincs mese, nyernünk kell” – fogalmazott Köteles, akinek a hiányában várhatóan Kristof van Hout véd majd a Videoton ellen. A magyar kapus kérdésünkre a csapatnál történt nyári változásokra is kitért.

„Az Aston Villához szerződő támadó, Benteke távozása egyértelműen a legérzékenyebb veszteség, de jó játékosok érkeztek a pótlására, és az újak könnyedén be is illeszkedtek már, köszönhetően a klubra jellemző családias hangulatnak. Az érkezők közül a Lokerentől igazolt csatár, Benjamin De Ceullar különösen jó futballista. Ő már játszott Genkben, ismerték őt a vezetők, tudták, hogy mit lehet várni tőle, és bizonyítja is a képességeit” – hívta fel a figyelmet a Genk egyik leggólveszélyesebb játékosára, aki ebben a szezonban hét forduló alatt négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.

A VIDEOTON MENETRENDJE AZ EL CSOPORTKÖRÉBEN
szeptember 20.: Genk–Videoton FC 21.05
október 4.: Videoton FC–Sporting 19
október 25.: Videoton FC–Basel 19
november 8.: Basel–Videoton FC 21.05
november 22.: Videoton FC–Genk 19
december 6.: Sporting–Videoton FC 21.05

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik