A döntés Hajnal Tamás kezében van

2010.08.24. 08:18
null
Hajnal Tamásnak (jobbra) nincs sok ideje a döntésre (Fotó: Action Images)
Az elmúlt napok eseményeiből kiindulva Hajnal Tamás – fogalmazzunk így – nem lesz meghatározó játékos a Borussia Dortmundnál. A 29 esztendős válogatott középpályás lapunknak adott interjújában elmondta, hogy még ezen a héten szeretné eldönteni, hol folytatja pályafutását.

 

– A Dortmund tényleg kölcsönadja a Hannovernek? Német lapértesülés szerint utóbbi csapat szeretné a soraiban látni.
– Nem szeretném kommentálni a hírt.

Akkor úgy kérdezem: elhagyja a Dortmundot most, hogy sanyarú lett a sorsa?
Miért lenne sanyarú?

Mert a jelek szerint nem számít szolgálataira Jürgen Klopp vezetőedző, az első fordulóban a Leverkusentől elszenvedett hazai vereség alkalmával csak a kispadon ült.
Maradjunk annyiban, hogy egyelőre nincs tisztázva a helyzetem a Dortmundnál. Vannak játékosok, akik biztosak lehetnek a szereplésben, és akadnak olyanok, akik meg nem, én valóban az utóbbiak közé tartozom.

Megromlott a viszonya az edzővel vagy a játékostársakkal?
Nem, erről szó sincs. Két éve vagyok a Borussiánál, sohasem éreztem, hogy háttérbe szorulnék, a szakvezetőkkel kölcsönösen jó viszonyt ápolunk, emberileg nem csalódtam senkiben, szerintem ők sem bennem, és őszintén mondom, hogy Klopp soha egyetlen szóval sem kritizált még engem. Most mindenesetre kialakult egy számomra kedvezőtlen helyzet, ami gyors döntésre sarkall abban, hogy maradjak- e továbbra is a BVB-nél vagy esetleg kihívást keresve odébbálljak.

Melyikhez áll közelebb?
Nézze, mindenekelőtt futballozni szeretnék, huszonkilenc esztendős vagyok, tehát jó néhány sikeres évem lehet még, elsősorban ezt kell szem előtt tartanom. A labda az én térfelemen pattog, mert a döntés szerencsére az enyém. Kétezer-tizenkettő nyaráig szerződés köt a Dortmundhoz, de nyilvánvaló, hogy ha nem játszom, az nem szolgálja a fejlődésemet.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBŐL KIDERÜL, HOGY HAJNAL TAMÁSNAK HONNAN VANNAK AJÁNLATAI – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
19 órája

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Hajnal szerint minden labdarúgást szerető magyar ember óriási sikerként élte meg az FTC sikerét

Európa-liga
2026.03.13. 20:29

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnál minden évben a papírforma borítása a cél

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 06:28

Harry Kane ismét duplázott, egyre közelebb a címvédéshez a Bayern München

Német labdarúgás
2026.02.28. 20:48
Ezek is érdekelhetik