Liverpool: az Anfield felülmúlja Szoboszlai várakozásait

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 12:38
null
Szoboszlai Dominik sok mindent szeretne elérni a Liverpoollal (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik berobbant Liverpoolban. Az augusztus hónap legjobb játékosának megválasztott magyar válogatott támadó a klub honlapjának adott interjút. Szoboszlai beszélt a céljairól, a csapat erősségeiről és az Anfield Roadról továbbá elmondta, hogy egy álma vált valóra, amikor ide szerződött.

 

Az RB Leipzigtól nyáron a Liverpoolba igazoló Szoboszlai Dominik új csapatában eddig mindegyik bajnokin a kezdőcsapatban kapott helyet. A klub menedzsere, Jürgen Klopp és az Anfield közönsége is elégedett a magyar válogatott csapatkapitányának teljesítményével.

„Sokat dolgoztam azért, hogy a Liverpool játékosa legyek. Ez egy álom volt – nyilatkozta Szoboszlai Dominik az angol csapat honlapjának –, de azt hiszem, minden futballista számára álom itt játszani, ez a világ egyik legnagyobb klubja.”

„A szurkolók, a klub, a történelem, és az, hogy együtt játszhatok ezekkel a legendákkal és játékosokkal…, öröm itt lenni. Sok mindent szeretnék elérni az idén és a következő években is” – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya. Szoboszlai Dominik az Anfield Road kapcsán úgy fogalmazott, hogy még annál is jobb, mint amit előzetesen gondolt a stadionról.

A West Ham United elleni Premier League-találkozó előtt elmondta, hogy mindig magabiztos, de a sok győzelem segít ebben. „Még szebb lenne, ha nem egygólos hátrányból kellene felállni. Ha mi szerezzük az első gólt, akkor egy kicsit könnyebb a helyzet. De ha ez kell, akkor így fogjuk csinálni.”

Szoboszlai úgy gondolja, hogy mindig készen kell állniuk és minden meccset úgy kell kezelniük, mintha egy döntő lenne. Az Európa-liga indulásával és a kettős terhelés kezdetével Jürgen Klopp kihasználhatja a csapat mélységét. A 22 éves magyar játékos szerint ez a Liverpool erőssége. „Ez volt a legfontosabb dolog, amiről a menedzser is beszélt, hogy nem számít, ki játszik, ki kezd, ki jön be, minden változhat. Newcastle-ben Darwin Núnez hozott változást, most hétvégén pedig Harvey Elliott – talán nem az ő gólja volt, mert nem neki adták, de én megadom neki. Olyan jó srácaink vannak, jó csapatunk, mindenki készen áll arra, hogy egymásért küzdjön."

A Liverpool az angol bajnokság hatodik fordulójában a West Ham Unitedet fogadja vasárnap 15 órakor. A mérkőzést élőben követheti az NSO-n!

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

16.00:Crystal Palace–Fulham (Tv:Spíler1)
16.00:Luton Town–Wolverhampton Wanderers
16.00:Manchester City–Nottingham Forest (Tv:Match4)
18.30:Brentford–Everton (Tv:Spíler1)
21.00:Burnley–Manchester United (Tv:Spíler1)
VASÁRNAP
15.00:
Arsenal–Tottenham Hotspur (Tv:Spíler1) – élőben az NSO-n!
15.00:Brighton & Hove Albion–AFC Bournemouth
15.00:Chelsea–Aston Villa
15.00:Liverpool–West Ham United (Tv:Match4) – élőben az NSO-n!
17.30:Sheffield United–Newcastle United (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City5514–3+1115
2. Tottenham54113–5 +813
3. Liverpool54112–4 +813
4. Arsenal5419–4 +513
5. Brighton & Hove Albion54115–7 +812
6. West Ham United
531110–7 +310
7. Aston Villa53211–10 +1 9
8. Nottingham Forest52127–7 0 7
9. Crystal Palace52126–7 –1 7
10. Fulham52125–10 –5 7
11. Brentford51318–6 +2 6
12. Newcastle5238–7 +1 6
13. Manchester United5236–10 –4 6
14. Chelsea51225–5 0 5
15. Bournemouth5324–8 –4 3
16. Wolverhampton5145–11 –6 3
17. Sheffield United5145–9 –4 1
18. Everton5142–9 –7 1
19. Burnley4134–12 –8 1
20. Luton Town442–10 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik