Németország: „Fizikailag rendben van” – így a magyarról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.19. 08:21
Stieber András, a legutóbbi a Győri ETO-ban és a Lombard Pápánál szereplő támadó a napokban a német harmadosztályú Rot-Weiss Erfurtnál szerepel tesztelésen. A játékos duplázott a csapat pénteki, 13–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésén, Christian Preusser vezetőedző pedig elmondta véleményét a 23 éves játékosról.

„Sok követelménynek megfelel, jól passzol és gyorsasági teszteken is megfelelt – mondta Preusser az Ostthüringer Zeitungnak. – Természetesen a pénteki meccs, Eintracht Oberland eredménye nem mérvadó, de András megtette, amit tud, és az is látszik, hogy fizikailag rendben van.”Preusser az Ostthüringer Zeitungnak. – Természetesen a pénteki meccs, Eintracht Oberland eredménye nem mérvadó, de András megtette, amit tud, és az is látszik, hogy fizikailag rendben van.”

Az edző elmondta, még nem született döntés az ügyében, de ez előnyt jelenthet számára, mert csak olyan játékost szerződtetnek, aki azonnal segítséget jelenthet a csapat számára.

Stieber megkeresésünkre korábban elmondta, szerdáig még biztosan marad a klubnál, amely a német harmadosztályban három forduló után a megszerzett 1 pontjával a 19. helyen áll a 20 csapatos mezőnyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik