Varga József: Kegyetlen a tempó, itt aztán lehet fejlődni!

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 09:47
null
„Helyes úton indultam el” – Varga József fantasztikusnak érzi a közeget (Fotó: Imago)
Varga Józsefet megviselte, hogy Düsseldorfban kiállították, de amennyire dühös a játékvezetőre, annyira mérges önmagára is. Hangulatát javítja, hogy Fürthben senki sem bírálta, sőt ugyanúgy érzi a bizalmat, mint sikeres bemutatkozása alkalmával. A középpályás nem titkolja, hogy bár hiányzik neki Debrecen, Németországban minden más.

– Kiállítás volt?
– Szerintem nem – felelte Varga József. – Ettől függetlenül nyilván hibáztam. Ha dühös vagyok a játékvezetőre, magamra is az lehetek.

– Miért is?
– Mert olyan helyzetbe hoztam magam, hogy a bíró felmutathassa a második sárga lapot is. Bármennyire is szeretnék, változtatni már nem tudok rajta. Viszont tanulhatok belőle.

– Ahogy hallom, még most is bosszantja az eset.
– Hogyne bosszantana, amikor pályafutásom során bajnoki mérkőzésen még nem voltam kiállítva! Arról nem szólva, hogy egy kiállítás sohasem jön jókor, pláne egy újonnan igazolt futballistának. Még nincs három hete, hogy új csapatba, új közegbe csöppentem, erre pirosat kapok. Más kérdés, hogy kicsit igazságtalannak éreztem. Sőt, inkább nagyon.

– Lapozzunk hát: jól érzi magát?
– Igen – leszámítva persze a kiállítást... Úgy vélem, sikerült beilleszkednem, egyúttal elfogadtatnom magam.

– Azt kapta, amit várt?
– Nem is tudom, hogy a Bundesligába szerződő labdarúgó mit remél. Egy biztos, a miliő, a közeg fantasztikus. Isten ments, hogy bárkit is megbántsak, de itt más minden, mint odahaza.

– Első németországi mérkőzése előtt úgy nyilatkozott, hogy mindenben fejlődnie kell. Azóta szűkült a kör?
– Az egyértelmű, hogy itt mindenkinek profi a szemlélete, s ezen a téren talán nem lógok ki a sorból. Amiben leginkább előreléphetek, az a gyorsaság. Nemcsak a meccseken, az edzéseken is kegyetlen a tempó – itt aztán lehet fejlődni. Játékgyorsaságban ugyanúgy, mint gondolkodásban. Mindent összevetve, bár új klubom sereghajtó, remek helyre kerültem.

– Az első fellépését követően nem győzték dicsérni, Michael Büskens vezetőedző például odáig ment, hogy „...Varga József úgy játszott, mintha évek óta nálunk lenne”.
– Olvastam a nyilatkozatát, megtisztelt vele. Jólesett, el is raktároztam magamban. Azt viszont elhiheti, hogy nap mint nap nem emlegetem, mert azzal csak magamnak ártanék. A dicsérő szavak elsősorban arra voltak jók, hogy meggyőzzenek, helyes úton indultam el.

A SZURKOLÓK VESZTES MECCS UTÁN IS FÉNYKÉPEZKEDTEK VARGÁVAL – AKI FANTASZTIKUSNAK TARTJA A FÜRTHI DRUKKEREKET. A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik