Fülöp szerződtetése is téma a West Bromwichnál

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 09:46
null
Fülöp Márton jövője szempontjából fontosak voltak a Manchester Citynél töltött napok (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó Premier League-be most feljutó West Bromwich Albionnál felvetődöttt a Sunderland magyar légiósának, Fülöp Mártonnak a szerződtetése – adta hírül az angol Daily Mail. A lap szerint a birminghamiek második számú kapusnak szemelték ki honfitársunkat.

A lap információi szerint a korábban Gera Zoltánt is foglalkoztató WBA menedzsere, Roberto Di Matteo több kapust is kinézett, és az egyik jelöltje Fülöp Márton.

A Daily Mail Fülöpön kívül a másodosztályú Coventry játékosát, az ír Kieren Westwoodot említi mint a West Bromwich másik kiszemeltjét. Az újság úgy véli, Fülöp olcsóbban szerezhető meg, mint vetélytársa, ám vélhetően magasabb fizetésre tartana igényt.

A West Brom jelenlegi első számú kapusa a korábban az angol válogatottban is bemutatkozó, 24 esztendős Scott Carson, aki több kölcsönadás után szeretett volna megragadni egy csapatnál. Ez minden jel szerint a Premier League friss újonca, amelynél 2008 óta fut a négy esztendőre szóló szerződése.

Carson mélynek tűnő beágyazottsága Fülöp Birminghambe igazolása ellen szól, hiszen a magyar válogatott kapus már Sunderlandben is egyértelművé tette, ambícióit nem elégíti ki a másodhegedűsi szerep.

Korábban találgatások láttak napvilágot arról, hogy az angol második vonal több alakulata – így az újonc Norwich, a PL-ből kieső Hull City, valamint a Queens Park Rangers – is szívesen látná soraiban az idény végét a Manchester Cityben töltő magyar játékost, vélhetően nem második számú hálóőrként.

A 2004 óta Angliában védő kapus korábban a Nemzeti Sport Online-nak megerősítette: az idény végén mindenképpen elhagyja a Sunderlandet, sőt azt sem zárta ki, hogy egyben a szigetországot is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik