Negyedszerre felvirrad az ő napjuk?

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 22:49
null
A japán szurkolók sorozatban a negyedik vb-n szoríthatnak válogatottjukért (Fotó: Action Images)
Már csak egy hónap van hátra az esztendő legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság rajtjáig. Az NSO sajátos visszaszámlálása keretében mindennap bemutatunk egyet a 32 résztvevő közül. Vizsgáljuk a múltat: honnan indultak és milyen sikereket értek el eddig e válogatottak, kik voltak történetük legnagyobb alakjai? Természetesen erőfelmérőt is tartunk, amelyben feltérképezzük a jelenlegi kereteket, próbáljuk kifürkészni a kapitányi szándékokat, a taktikai lehetőségeket. Sorozatunk 18. szereplője az E-csoportban szereplő Japán.

 

A japán labdarúgók igencsak sokáig vártak arra, hogy megmutathassák magukat a futball legnagyobb ünnepén, ám ráéreztek a szereplés ízére, hiszen debütálásuk (1998) óta az összes vb-n részt vettek.

A kínai csapástól a J.League-ig

A japánok a labdarúgás terén is igyekeztek tartani a lépést az európaiakkal, hiszen első hivatalos válogatott mérkőzésüket 1917-ben rendezték, amelyen Kína súlyos csapást mért rájuk. 1921-ben megalakították a Japán Labdarúgó-szövetséget, amelyet nyolc évvel később vett fel tagjai közé a FIFA, 1935-ben pedig megrendezték az első hivatalos pontvadászatot is az országban (akkoriban még nemcsak szigetország volt Japán, az ázsiai kontinensen rendelkezett gyarmatokkal is). Ugyanakkor meglehetősen sokáig kellett várni az első, nyugat-európai mintára szervezett bajnokságra, hiszen a profi ligát, a J.League-et 1993-ban hívták csak életre.

A futball ugyanis hosszú időn keresztül háttérbe szorult az atlétika, a küzdősportok és a baseball mellett. Az első két világbajnokság selejtezőin nem is indult a válogatott, 1938-ban idő előtt visszalépett, majd ugyanezt tette a második világháború után is. Végül az 1968-as olimpiai bronzérem (némileg később pedig egy igen népszerű rajzfilmsorozat) adott jókora lökést e sportágnak. 1970 után már az összes vb-selejtezőn részt vettek, még ha sikertelenül is.

 

Szorgos népünk győzni fog!

Az egyre tudatosabb utánpótlás-nevelésnek, valamint a fél-, majd teljes profizmusnak lassan beérett a gyümölcse. 1993 után abból is rengeteget profitált a japán labdarúgás, hogy a klubcsapatok mögé felsorakozó gyáróriások anyagi hátterének hála (levezető) világklasszisok érkeztek a Felkelő Nap országába. Egyrészt ráirányították a média figyelmét a helyi pontvadászatra, és bevonzották a stadionba a közönséget, másrészt a helyi fiatalok rengeteget tanulhattak például Gary Linekertől, Zicótól, Jorginhótól, Dungától, Guido Buchwaldtól, Dragan Sztojkovicstól, Pierre Littbarskitól, Julio Salinastól, Salvatore Schillacitól vagy Ramón Díaztól.

Ki is neveltek egy nemzetközileg jegyzett futballistát a japánok, a Santosban, a Palmeirasban és a Genoában is megforduló Miura Kazujosi (a japánoknál a magyarokhoz hasonlóan a családnév áll elöl, ezt követi a keresztnév) személyében. Az első világbajnokság, amelyre kijutott a csapat, az 1998-as volt (az előző tornáról az Irántól az utolsó percben kapott gól miatt maradtak le, a „dohai tragédia" keretében), amelyen Okada Takesi kapitány legényei kezdésként 1–0-ra kikaptak az argentinoktól, Kavagucsi – Nakanisi, Ihara, Akita – Narahasi, Nanami, Jamagucsi, Szoma (Hirano, 85.) – Nakata H. – Dzso, Nakajama (Wagner Lopes, 67.) összeállításban. A horvátoktól ugyanilyen különbségű vereséget szenvedtek, Jamaica ellen viszont megszerezték történelmi első vb-találatukat Nakajama Maszasi révén, fájdalom, ekkor már két góllal vezetett az ellen.

 

Félházigazdák, bírói segítség nélkül

A 2002-es versengésre társházigazdaként nem kellett selejtezőkön részt venniük, ám a francia kapitány, Philippe Troussier e nélkül is gondosan felkészítette legénységét: az 1999-es Copa Américán – merthogy vendégfellépőként meghívást kaptak – még csak egy pontot szereztek, a 2001-es Konföderációs Kupán viszont döntőztek, és a fénykorukat élő franciáktól csupán 1–0-ra kaptak ki. Időközben kontinense egyik legerősebb válogatottja lett a japán, többször is (1992, 2000, 2004) arannyal tért haza az Ázsia-kupáról, a fiatalok pedig az 1999-es U20-as világbajnokságon a második helyen végeztek. A világbajnokságot 2–2-es döntetlennel kezdték a belgák ellen, több mint 50 ezer tomboló hazai néző előtt, Narazaki – Macuda, Morioka (Mijamoto, 73.), Nakata K. – Toda, Inamoto – Icsikava, Nakata H., Ono (Santos, 64.) – Szuzuki (Morisima, 71.), Janagiszava  felállásban. Ezek után az oroszokat és a tunéziaiakat is legyőzték, a nyolcaddöntőben viszont a törökökkel már nem bírtak és megérdemelten kiestek.

Az új kapitány a japán futballt belülről is jól ismerő „fehér Pelé", azaz a brazil Zico lett, akitől azt várták, hogy a futásban és játékgyorsaságban már-már világszínvonalon teljesítő játékosokat beoltja a szép futballal, a joga bonitóval. Nem sikerült, de talán legkevésbé az egykori labdabűvölő tehet minderről, hiszen a 2006-os vb-n például az ausztrálok elleni kezdőnél (Kavagucsi – Cuboj, Mijamoto, Nakazava – Komano, Nakata H., Nakamura S. – Fukunisi, Alex Santos – Takahara, Janagiszava) különbet más sem tudott volna kiállítani. Nakamura Sunszuke 26. percben lőtt találatával egészen a 84. minutumig vezettek is, ám ezután gyors ütemben háromszor kapituláltak Nakazaváék. A következő körben a horvátokkal gól nélküli döntetlent értek el, majd a brazilok 4–1-re lelépték őket.

 

Nem vénnek való vidék

Zico utóda Ivica Osim lett, ám az ő szíve nem bírta a kapitánykodással járó izgalmakat – egyébként sem ápolt bensőséges viszonyt választottjaival, többször is mérgesen „leamatőrözte" őket. Osimot az a Takesi követte székében, aki már az 1998-as vb-n is vezette a „kékeket". Elsődleges feladatát sikerrel teljesítette, hiszen hamar biztossá vált a vb-részvétel. A selejtezők végére csúnyán kiengedtek fiai, akik a felkészülési mérkőzéseken sem remekeltek, lásd például a szerbek és a dél-koreaiak elleni vereséget, de az odahaza a Venezuela és Kína ellen „kicsikart" döntetlenekre sem lehetnek büszkék. A dél-afrikai esemény előtt nem ápolhatnak vérmes reményeket a „kék szamurájok" hívei, hiszen a csapat nem bővelkedik kiemelkedő klasszisokban. A legtöbbre hivatott japán talán a CSZKA Moszkvában futballozó támadó középpályás, Honda Keiszuke; európai topligában csupán Macui Daiszuke (Grenoble), Hasebe Makoto (Wolfsburg) és Morimoto Takajuki (Catania) edződik. A legnagyobb név jelenleg az a Nakamura Sunszuke, aki korábban a Regginában, a Celticben és az Espanyolban is megfordult, de már karrierje leszálló ágát éli. Nem éppen világverő alakulat ez, így a csoportból való továbbjutással alighanem elégedett is lenne a japán közvélemény futballrajongó- és értő része. A helyi cégek támogatására mindenestre nem lehet panasz: a japán a világon a válogatottak közül a negyedik legnagyobb költségvetéssel gazdálkodik, csak az angolok, az olaszok és a franciák büszkélkedhetnek nagyobb büdzsével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik