Hondával száguldhat a középpályássor

Narazaki nyerte a veteránpárbajt

tt van mindjárt a védelem. A két veterán kapuvédő, Narazaki Szeigo (34 éves lesz a világbajnokság nyitányán, klubja a Nagoja Grampus) és Kavagucsi Josikacu (34, Jubilo Ivata) csatáját előbbi nyerte. Rutin terén jól áll, hiszen lassan nyolcvanadik válogatottságát is eléri, de túl van már fénykorán (ami nagyjából 2002-re tehető, midőn ő védhetett a világbajnokságon). A hátvédsor alapembere a csapatkapitányi posztot is betöltő középhátvéd, Nakazava Judzsi (32, Yokohama F-Marinos), mellette megfordulhat a brazilból honosított Marcus Tulio Tanaka (28, Nagoja Grampus) vagy a japán pontvadászat egyik legjobb bekkje, a szűrőként is bevethető Abe Juki (28, Urava Reds). Mindkét szélen bevethető Komano Juicsi (28, Jubilo Ivata), illetve a mindkét lábát egyformán használó Nagatomo Juto (23, FC Tokyo), míg a rutinos Ucsida Acuto (22, Kashima Antlers) csak a jobb oldalon. A hátvédsor összes posztján otthon érzi magát viszont a 27 esztendős Konno Jaszujuki (FC Tokyo).

Hondával száguldhat a középpályássor

Hiába lett a jelenleg legismertebb japán futballista a CSZKA Moszkvában légióskodó Honda Keiszuke (24), a szőkített támadó középpályásnak nincs biztos helye a válogatottban, az első számú karmester ugyanis továbbra is a már 31 esztendős Nakamura Sunszuke, aki korábban a Reggina, a Celtic és az Espanyol színeiben is megfordult, mielőtt haza nem tért a Yokohama F-Marinoshoz. Balján két régi motoros rója a kilométereket: a lassan százszoros válogatott szűrő, Endo Jaszuhito (30, Gamba Oszaka) és poszttársa, az egykoron az Arsenalban is megfordult Inamoto Junicsi (30, Kawasaki Frontale). A több poszton bevethető, a karmesterkedéshez is konyító Nakamura Kengo (29) szintén odahaza futballozik, a Kawasaki Frontalében, és szintúgy nincs híján a rutinnak. Ugyanez elmondható Macui Daiszukéról (29) és Haszebe Makotóról (26) is, ám ők európai topligákban keresik kenyerüket, nevezetesen a Grenoble-ban és a Wolfsburgban.

Szinte egy szinten a védelemmel

Ha azt mondtuk, a védelem a japán válogatott Achilles-sarka, akkor a támadósor minimum a fájós, műtét előtt álló testrésze, hiszen sem a rutinos Tamada Keidzsi (30, Nagoja Grampus), sem a legújabb felfedezett, Okazaki Sindzsi (24, Simizu S-Pulse) nem pályázhat aranycipőre a világbajnokságon, hogy egészen finoman fejezzük ki magunkat. A több mint 30-szoros válogatott Szato Hiszato (28, Sanfrecce Hirosima) csak négy gólnál jár a nemzeti tizenegyben, a két fiatal ígéret, Hirajama Szota (25, FC Tokyo) és a még 2004-ben  berobbant Morimoto Takajuki (22, Catania) viszont lényegesen jobb statisztikával rendelkezik, de közülük csak utóbbi került be a vb-keretbe.

Sutba dobva a hagyományos felállás

Az első világbajnoki fellépésükön, 1998-ban az akkoriban európai klubcsapatoknál előszeretettel alkalmazott 3–5–2-es taktikai felállásban vették fel a japánok a harcot az ellennel (kevés sikerrel), később ez a helyi Francesco Totti, Nakata miatt módosult 3–4–1–2-re. Manapság gyengébb ellenféllel szemben gyakran három támadóval állnak ki a „kék szamurájok", ám a komolyabb válogatottaknál Okada kapitány rendre a 4–2–3–1 mellett tette le a garast, azaz a három támadó szellemű középpályás mögött biztosításként két szűrő is dolgozik, létszámot lopva a csatársorból.

Mielőtt az Európában egy-két kivétellel teljesen ismeretlen nevekből álló keret miatt leírnánk őket, ne feledjük: a mozgékony játékosok rengeteg futásra, sebes passzokra és gyors helyváltoztatásokra épülő tipikus modern ázsiai futballja sokszor megizzasztotta már az esélyesebb gárdákat. Ráadásul pontrúgásaik kifejezetten veszélyesek, szélsőhátvédeik nagy hatékonysággal segítik a támadásokat, a középső bekkek fizikai felépítése megfelelő, és akad végre több kreatív középpályásuk is.