Lagerbäck a fiatalokra számít Ibra és Larsson helyett

IMI MARKOSIMI MARKOS
2009.08.11. 21:36
Címkék
Félig-meddig engedve a közvélemény nyomásának, Lars Lagerbäck szövetségi kapitány öt olyan fiatalt is beválogatott keretébe, akik meghatározó szerepet játszottak a júniusi U21-es Európa-bajnokságon elődöntőbe jutó svéd csapatban. Ha az öt „titán" jól teljesít a Finnország elleni, augusztus 12-i, solnai felkészülési mérkőzésen, könnyen lehet, hogy a szeptemberi, budapesti vb-selejtezőn is találkozunk velük.
Lagerbäck (balra) fiatalokkal pótolja Larssonékat
Lagerbäck (balra) fiatalokkal pótolja Larssonékat

Lars Lagerbäck általában nehezen hagyja magát befolyásolni, és a mostani fiatalítást is részben a kényszer szülte: két világklasszis csatára, Henrik Larsson és Zlatan Ibrahimovic sérült - a térdét fájlaló, 37 esztendős Larssonnal kapcsolatban a visszavonulást is emlegetik -, ezért egyikük sem vállalhatja a játékot. Ez persze nem bátortalanítja el az ötös fogat tagjait, Mikael Lustigot (Rosenborg), Marcus Berget (Hamburg), Ola Toivonent (PSV), Pontus Wernbloomot (AZ), valamint a Debrecenben is látott Rasmus Elmet (Kalmar): ők bizonyítani akarnak.

A közvélemény elsősorban Marcus Bergben látja a selejtezőkön eddig a vártnál gyengébben teljesítő svéd együttes megmentőjét. A bizalom annak dacára él, hogy az U21-es Eb gólkirályi címét elhódító Berg ugyanolyan nehezen „termel" a válogatottban, mint Ibra: az első találatát a hatodik fellépésén érte el - ez a Málta elleni júniusi vb-selejtezőn történt, amelyen Ibrahimovic is véget vetett majdnem egyéves gól nélküli időszakának.

A kapitány azonban nem ilyen könnyen meggyőzhető: szerinte a magyar védelem egyszerűbben hatástalanítaná Berget, mint a minden hájjal megkent Larssont. Itt a lehetőség megingatni ebbéli hitében!

Noha a svéd és a finn válogatott egymás elleni mérlege egyoldalú (a 82 mérkőzésből 62-t nyertek meg a svédek, s csupán kilencet a finnek), a legutóbbi találkozó, a 2006-os 0-0 azt üzeni: a sárga-kékek ma már nem mehetnek biztosra szomszédjuk ellen.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
11 perce

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
16 perce

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
24 perce

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
39 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
39 perce

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
43 perce

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
1 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik