Két vb-döntő két különböző válogatottal – honosítottak a tornákon

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2010.04.27. 14:36
null
Egy "argentin argentin" és egy honosított: Gago (balra) és Santana küzdelme (Fotó: Action Images)
Címkék
A szomszéd kertje mindig zöldebb, a szomszéd játékosa meg sokszor jobb – a labdarúgás történetében sokszor kaptak nagy szerepet a honosított futballisták, természetesen a világbajnokságokon is. Két vb-döntő két különböző csapattal, világjárók a válogatottakban, a jelenlegi szabályozás és az azt kihasználó játékosok – honosítottak régen és most vb-váró sorozatunk aktuális részében.

ORIUNDI – AZ ELSŐ KÉT HULLÁM

A honosítási trendet sokan kárhoztatják, de nem lehet tagadni, hogy ez már „régi nóta", elég, ha az első világbajnokságok együttesein végignézünk. Az olasz nemzeti csapat első, 1934-es világbajnoki címében ugyanis óriási szerepet kaptak az „oriundi" névvel említett dél-amerikai játékosok.

A LEGEREDMÉNYESEBB OLASZ ORIUNDÓK
Mauro Camoranesi53 válogatottság/5 gólvilágbajnok
Raimondo Orsi35/13világbajnok
Michele Andreolo26/1világbajnok
Luisito Monti18/1világbajnok
Enrique Guaita10/5világbajnok
Anfilogino Guarisi6/1világbajnok
Attilio Demaría3/0világbajnok

Az olaszok jól érezték meg, hogy az itáliai származású futballisták nagyot tudnak dobni a squadra azzurra teljesítményén, így aztán azúrkékbe öltözött 1934-re az 1930-ban még Argentínával vb-döntőt játszó Luisito Monti és a vb-ezüstérmét szintén aranyra „javító" Attilio Demaría. Argentinból lett olasszá a zseniális képességű Raimundo Orsi, illetve Enrico (Enrique) Guaita is, aki '34-ben a fináléba lőtte Vittorio Pozzo gárdáját. Brazilként „állt át" Anfilogino Guarisi, aki a Lazio „Brasilazio"-ként becézett alakulatának volt a tagja, míg az uruguayi Montevideóban született az 1938-as olasz együttes kulcsembere, Michele Andreolo. Nekik nem volt nehéz dolguk: a fasiszta Olaszországban ugyanis az itáliai származású emigránsok automatikusan, adminisztrációs huzavona nélkül megkapták a kettős állampolgárságot.

Természetesen a honosításokat nem mindenki üdvözölte lelkesedéssel, ám őket Vittorio Pozzo azzal a szállóigévé vált nyilatkozattal szerelte le, mely szerint „ha meghalhatnak Olaszországért, játszhatnak is az olasz válogatottban". Pozzo ezzel arra célzott, hogy az oriundók katonai behívóra is számíthattak... Mellesleg amikor tényleg megjött a behívó, Guaita, Scopelli és Stagnaro is megpróbált „megpattanni" Franciaországba, ezzel jelezve: szívesen játszanak, de nem szívesen halnak meg az abesszíniai háborúban.

VB-DÖNTŐ, 1934: OLASZORSZÁG–CSEHSZLOVÁKIA 2:1

KÉT KÜLÖNBÖZŐ VÁLOGATOTTAL SZEREPELTEK VB-N

Attilio Demaría (vb-1. Olaszországgal, vb-2. Argentínával), Luisito Monti (vb-1. Olaszországgal, vb-2. Argentínával, az egyetlen, aki két döntőben két különböző ország színeiben játszott), José „Mazzola" Altafini (vb-1. Brazíliával, Olaszország), Puskás Ferenc (vb-2. Magyarországgal, Spanyolország), José Santamaría (vb-4. Uruguayjal, Spanyolország)


A szétesett Csehszlovákia, Jugoszlávia és Szovjetunió, valamint a náci Németország által bekebelezett Ausztria játékosait nem vettük figyelembe.

Az olaszok a második világháború után is gyakran éltek a honosítás eszközével – Omar Sivori, Humberto Maschio és Antonio Valentín Angelillo az argentin dresszt cserélte fel az olaszra, Ángelo Sormani és José Altafini Brazíliából jött –, majd a „játékosimportnak" véget vetett egyrészt a FIFA 1964-es szabályozása, másrészt az 1966-os megalázó vb-kudarc, amelyért többek között a dél-amerikai származású labdarúgók vitték el a balhét. Az 1958-as vb-kvalifikáción nagyon csúnyán leszereplő csapat sem öregbítette az oriundók hírnevét – ekkor az olasz együttesben volt az 1950-es világbajnokság két uruguayi hőse, Alcides Ghiggia és Juan Schiaffino.

A SPANYOL KÍSÉRLET

Olaszország nem volt egyedül a honosítások sorával, Spanyolország ugyancsak igyekezett elcsábítani a legnagyobb tehetségeket. Francisco Franco 1954-ben kettős állampolgárságot biztosított a latin-amerikai országokban élőknek, így került a selecciónba többek között Alfredo Di Stéfano és Héctor Rial.

A magyar emigránsokra is lecsaptak a spanyolok – előbb Kubala László, majd Puskás Ferenc (a képen) ölthetett vörös-kék dresszt. 1962-ben Puskás, Eulogio Martínez és José Santamaría személyében három „légiós" volt a spanyol csapatban, de a rossz világbajnoki szereplés nekik is betett.

AZ ELSŐ SZABÁLYOZÁS

A FIFA azzal állta útját a sorozatos honosításoknak, hogy 1964-ben bejelentette: ha egy labdarúgó játszott egy válogatottban (legyen az bármilyen korosztályos vagy nagyválogatott), akkor már nem léphet pályára másikban. Ezt a tilalmat a nemzetközi szövetség több lépcsőben enyhítette a későbbiekben – először általában a felnőttválogatottság maradt kizáró ok, jelenleg pedig a felnőtt válogatott szereplés tétmeccsen.

GYARMATLAKÓK, BEVÁNDORLÓK, „ÚJ HULLÁM"

A fókusz a későbbiekben a „zsoldosokról" a (korábbi) gyarmatok lakóira, illetve a bevándorlókra terelődött. Afrikai születésű játékosok sora – Eusébiótól Patrick Vieiráig és Émile Mpenzáig – választott inkább európai válogatottat, és ha a francia, a német vagy a holland válogatott keretére nézünk, már teljesen természetes a nemzetiségi kavalkád az együtteseken belül. Az ismét más kérdés, hogy mondjuk az olasz U21-es válogatott Balotelli-Okaka Chuka csatárduójára, vagy a kilenc bevándorlóval a kezdőben felálló német U19-esekre miként tekintenek a helyi drukkerek... Az is igaz azonban, hogy elvileg egy bevándorló kulturálisan és érzelmileg ugyanúgy (majdnem ugyanúgy?) kötődhet a nemzeti csapathoz, mint egy „echte hazai" játékos.

A másik erősödő trend folyománya az volt, hogy olyan futballisták, akik szülőhazájuk válogatottjába annak ereje miatt nehezen fértek volna be, inkább annak az országnak a nemzeti együttesét választották, ahol légióskodtak. Csak néhány példa: a brazíliai Zé Docában született Santos remek éveket töltött el az Étoile du Sahelben, így – reálisan felmérve, hogy úgysem lesz a selecao tagja – Tunéziát választotta. Eduardo da Silva már utánpótláskorú játékosként Horvátország mellett döntött, Wagner Lopes japán válogatott lett, Roger Guerreiro lengyel, Mehmet Aurélio török és a sor szinte a végtelenségig folytatható... Összesen 33 nemzeti csapatban szerepel vagy szerepelt honosított brazil játékos, így a magyarban is – nálunk Leandro volt az „első fecske". Az argentinok sincsenek kevesen, legalább húsz ország válogatottjában fordult már meg honosított „gaucho" – az oriundók kései utódjaként Mauro Camoranesi világbajnoki címet is szerzett az olasz nemzeti csapattal.

VISSZAVÁR AZ „ÓHAZA"

ANGOL REGGAE

Az 1998-as világbajnokságon látott jamaicai válogatott sokat köszönhetett a „visszahozott" karibi játékosoknak: Fitzroy Simpson, Marcus Gayle, Robbie Earle, Deon Burton, Frank Sinclair, Darryl Powell és Paul Hall Angliában, míg Andrew Williams Kanadában született.


Az új fiúk és a „jamaicai jamaicaiak" között voltak feszültségek, aztán egy közös kingstoni gettólátogatás után ezek feloldódtak.

A FIFA 2004-ben eleget látott, és hozott egy szabályt, mely szerint csak olyan játékost lehet honosítani, akinél fennáll a „fogadó országgal" valamifajta kötelék. A nemzetközi szervezetnek érthető módon elege lett, amikor előbb Togo honosított a „semmiből" öt brazilt, majd Katar akarta meghúzni ugyanezt a lépést, a pletykák szerint egymillió dollárt kínálva Aíltonnak és még néhány brazilnak.

A nemzetközi szövetség iránymutatása szerint csak olyan játékos honosítható, akinek két generációra visszamenőleg közvetlen felmenője született az országban, vagy legalább két (a legújabb szabályváltoztatás után öt) évet élt leendő hazájában.

AMERIKAI VÁLOGATOTTSÁG? ANGOL NEM FELTÉTEL!

Az Egyesült Államok nemzeti csapata a kilencvenes években néha kissé túllőtt a célon: az 1998-as vb-re készülő együttes szövetségi kapitányának, Steve Sampsonnak sürgősen szüksége volt egy hátvédre. Választása a francia David Régisre esett, aki ugyan a felesége révén választhatta az amerikai állampolgárságot, de alig beszélt angolul. Régis végül igent mondott Sampsonnak – a kapitány biztos kerettagságot ígért neki –, és a 2002-es világbajnokságig a csapatban maradt. Régist egyébként védőtársa, Thomas Dooley készítette fel az állampolgársági vizsgára.

Az „óhaza visszahív" elvet több nemzeti szövetség okosan használta fel, így az Ausztráliában játékosokra vadászó horvátok (Simunic, Didulica, Seric), a nagy-britanniai karibi kolóniában „körülnéző" jamaicaiak (a fél '98-as válogatott), vagy egyes nyugat- és észak-afrikai együttesek. A legnagyobb haszonélvező alighanem Algéria: a „sivatagi rókák" nehezen jutottak volna ki a világbajnokságra a francia kontingens nélkül. Az észak-afrikai ország válogatottjába 2010-ben eddig 35 játékost hívott meg Rabah Szaadan szövetségi kapitány, ls közülük 15 született Franciaországban, az ottani hatalmas létszámú algériai kolónia tagjaként.

„ÚJ FIÚK" 2010-RE

Természetesen most is folyamatban van több honosítási eljárás. Az olasz felmenőkkel rendelkező brazil Amauri már megkapta az állampolgárságot és „csak" Marcello Lippi meghívóját kell kivívnia, meg a rivális csatárok tiszteletét – a Juventus támadóját már több „színolasz" játékos kritizálta...

SZAVAZÁS

Ön mit gondol a FIFA honosítással kapcsolatos szabályairól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A ghánaiak a német utánpótlás-válogatott Kevin-Prince Boateng és a norvég U21-es Adam Kwaresey honosítását indították meg, de adminisztrációs problémák miatt a FIFA még nem adta áldását a váltásra. A nemzetközi szövetség új szabályát használja ki Jermaine Jones, aki háromszor szerepelt a német felnőttválogatottban, ám mivel fellépései közül egyik sem volt tétmeccs, szabadon válthatott és az Egyesült Államok csapatába akarja beverekedni magát – ebben viszont meggátolhatja makacs sérülése.

Paraguay nagyot húzhat az argentin Lucas Barrios honosításával, a dortmundi csatár már megkapta az állampolgárságot, és Amaurihoz hasonlóan a kapitány meghívójára vár. A paraguayi keretben már van két argentin származású játékos Nestor Ortigoza és a selejtezők során alapembernek számító Jonathan Santana személyében.

Spanyolországnak van már brazil származású Európa-bajnoka Marcos Senna személyében, a vb-re pedig még egy brazil futballista jöhet: Vicente del Bosque figyeli a Monacóban remekül játszó, kettős állampolgárságú (és volt brazil U23-as válogatott) Nenét.

„Az ő neve is szerepel azon a listán, melyből összeáll majd a vébékeretünk, de nincs könnyű dolga, mert nagyon nagy a harc a helyekért" – nyilatkozta Vicente del Bosque a France Footballnak

Az angol U17-es és U18-as válogatott Tommy Smith valószínűleg jól sejti, hogy a Brentfordból nem tud bekerülni hazája nemzeti tizenegyébe, így a könnyebb ellenállás felé elmozdulva az új-zélandi csapatot választotta és már be is mutatkozott az All Whitesban Mexikó ellen. Smith Angliában született, viszont gyerekkorában Új-Zélandon élt, így kettős állampolgár. Társai közül az igen szép nevű Christian Bouckenooghe Cook-szigeteki maori anya és belga apa gyermekeként lett új-zélandi válogatott – szülei még gyermekkorában költöztek Új-Zélandra.

BLATTER A HONOSÍTÁSOK ELLEN

Sepp Blatter, a FIFA első embere egy nyilatkozatában nagyon élesen kikelt a honosítások – elsősorban a brazil légiósok honosítása – ellen.

„Ha nem vigyázunk, akkor a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon ugyan 32 nemzeti csapat lesz, csak ebből 16-ban kizárólag brazil játékosok szerepelnek majd..." – mondta.

Hogy kerül egy Tokióban született csatár az észak-koreai válogatottba? Nos, a 2010 februárjában bemutatkozó Kim Szong Jong a Japánban élő népes etnikai koreai (zainicsi) népcsoport tagja. Már régebben döntött az észak-koreai nemzeti csapat mellett társai közül An Jung Hak, Csong Te Sze és Rjan Jong Ki.

A portugál válogatottban a Queiroz-gárda kínos gólínsége indokolta Liédson 2009-es villámgyors honosítását, ami kivívta a helyi játékos-szakszervezet haragját. Reménykedhet a keretbe kerülésben a Zairéban született, de félig portugál Ariza Makukula is, aki kitűnően szerepel a török Kayserisporban.

A kameruni „Szelidíthetetlen Oroszlánok" mezét húzhatja fel a vb-n Benoit Assou-Ekotto, aki többször visszautasította az afrikaiak hívását, mert francia válogatottságban reménykedett. Amikor belátta, hogy Patrice Evra és Gaël Clichy mögött nincs esélye a csapatba kerülésre, rábólintott a kameruni ajánlatra és 2009 februárjában bemutatkozott felmenői hazájának nemzeti tizenegyében.

Egy biztos: a honosítási trend „ősrégi", és egyhamar nem is szakad meg – tetszik vagy nem, honosított játékosok mindig lesznek a nagy tornákon.

HONOSÍTOTT KERET – EGY 23-AS „VILÁGVÁLOGATOTT"

Játsszunk egy kicsit: összeállítottunk egy honosított labdarúgóból álló 23-as „világválogatottat" – az itt szereplők közül mindenkinek van esélye részt venni a 2010-es tornán. A keretben csak olyanokat vettünk figyelembe, akikre már szerződtetett labdarúgóként „figyelt fel" a honosító ország.

 

A keret (melyik ország honosítja vagy honosította / melyik országból)

Kapusok: Adam Kwaresey (Ghána/Norvégia), Steve Mandanda (Franciaország/Kongói DK), Daniel Fernandes (Portugália/Kanada).

Védők: Pepe (Portugália/Brazília), Tommy Smith (Új-Zéland/Anglia), Nadir Belhadzs (Algéria/Franciaország), Guy Demel (Elefántcsontpart/Franciaország), Benoit Assou-Ekotto (Kamerun/Franciaország).

Középpályások: Marcos Senna (Spanyolország/Brazília), Deco (Portugália/Brazília), Mauro Camoranesi (Olaszország/Argentína), Jonathan Santana (Paraguay/Argentína), Leandro Augusto (Mexikó/Brazília), Néstor Ortigoza (Paraguay/Argentína), Hasszan Jebda (Algéria/Franciaország), Quincy Owusu-Abeyie (Ghána/Hollandia), Kevin-Prince Boateng (Ghána/Németország), Jermaine Jones (Egyesült Államok/Németország).

Csatárok: Liédson (Portugália/Brazília), Lucas Barrios (Paraguay/Argentína), Amauri (Olaszország/Brazília), Cacau (Németország/Brazília), Guillermo Franco (Mexikó/Argentína).

Itt még Reo-Coker angolként, K-P. Boateng németként: az egyik Sierra Leone-i, a másik ghánai nagyválogatott lehet (Fotó: Action Images)
Itt még Reo-Coker angolként, K-P. Boateng németként: az egyik Sierra Leone-i, a másik ghánai nagyválogatott lehet (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik