Így kerek a világ: a (vb-)labda bűvöletében

A KEZDETEK

A labdarúgó-vb (az olimpia mellett) a világ legnépszerűbb sporteseménye, és minden bizonnyal idén nyáron is milliók fogják figyelemmel követni világszerte a dél-afrikai torna eseményeit, de az egész felhajtás hiábavaló lenne, ha hiányozna a pályáról az a gömb alakú kellék, amelyet mi futball-labdaként ismerünk.

Bár jelen cikk témája elsősorban a labdarúgás, illetve a világbajnokságok hivatalos labdái, érdemes röviden visszatekinteni a kezdetekre, milyenek is voltak az első lasztik. A legkorábbi példák a világ különböző pontjairól származnak. A Közép-Amerikában egykor virágzó maja civilizáció körében rituális, vallási szerepet töltött be a labdajáték. Külön pályát építettek erre a célra – két T-alakot egymásba tolva –, amelyet kőfallal vettek körül, a mai teniszlabda méretéhez hasonló nagyságú, gumiból készült játékszert pedig az oldalfalon elhelyezett körgyűrűn kellett átjuttatni (lásd a képet). A dolgot nehezítette, hogy dobni és rúgni viszont nem lehetett, egyéb testrésszel kellett a labdát rendeltetési helyére juttatni. A vesztes csapat tagjait pedig feláldozták az isteneiknek. Vagy éppen a győzteseket, mikor hogy. Vegyék megtiszteltetésnek. Még a szakértők véleménye sem egységes ebben a kérdésben.

Közben, időszámításunk előtt 2500 körül az ősi Kínában is megjelentek már a labdajátékok, több olyan rajz is fennmaradt abból az időből, amit ezt ábrázolja. A rabszolgák kivételével szinte az egész nép körében elterjedt a cu-kü-nek (csu-küh) nevezett játék, ami szó szerinti fordításban annyit jelent, hogy „labdát rúgni”. A cél az volt, hogy az egymástól kb. négy méterre elhelyezett két bambuszrúd között kifeszített hálón vágtak egy rést, és azon kellett a labdát átjuttatni rúgva, öklözve vagy fejelve. A kínaiak mellett az ősi görögöknek és rómaiaknak is volt olyan játékuk, ahol rúgni, valamint cipelni lehetett a labdát – utóbbiaknál a légióban a katonák ütötték el ezzel az időt, és egymást –, míg Egyiptomban a mai focihoz már inkább hasonló játék nyomait fedezték fel.

A középkorból is fennmaradt számos olyan történet és legenda, amely a (futball-)labdához köthető, bár ekkor még – a kezdetekhez hasonlóan – a játékszert állatbőrökből vagy állati hólyagból készítették, sőt gyakori volt az is, hogy állati koponyát használtak e célra. Számos versenyt tartottak szomszédos települések között, ahol az volt a cél, hogy a labdát a két helyet összekötő ösvényen-úton keresztül a másik főterére juttassák. Amelyik település ezt hamarabb végre tudta hajtani, az volt a nyertes. Mivel nem voltak szabályok, gyakran előfordultak egymásnak okozott sérülések a játék során.

AZ ÁTTÖRÉS

A 19. század hozta meg az áttörést, amiben nagy szerepe volt Charles Goodyearnek, aki megalkotta a gumi vulkanizálásának technikáját. (A gumiból készült labda csak a 16. század után terjedt el Európában, mivel Amerika felfedezése előtt kontinensünkön nem ismerték a kaucsukot.) A legenda szerint tulajdonképpen egy véletlennek köszönhette Goodyear, hogy feltalálta a módszert, a felesége ugyanis nem nézte jó szemmel a kísérletezgetéseit, így titokban dolgozott. Egyszer, amikor az asszony váratlanul ért haza, Goodyear hirtelenjében a kályhába dobta a gumidarabot, amellyel épp foglalkozott. Mikor órák múlva érte ment, azt látta, hogy az meglepő módon tartós, de rugalmas lett...

Meg kell említeni még az angol H. J. Lindont, aki elkészítette az első felfújható gumilabdát. A futball-labda egyébként kinézetre sokáig nem különbözött a mai röplabdától vagy vízilabdától, mivel hosszúkás szeletekből varrták össze. A gumiból készült belsőre húzták rá az így összevarrt bőrréteget. Az akkori focilabdák ezáltal nemcsak barnák voltak, hanem nehezek is, és a rúgásuk is nagyobb erőt igényelt. Nedves időben ráadásul a bőr annyira megszívta magát, hogy nem a legjobb érzéssel fejeltek bele a játékosok, de sokszor fordult elő az is, hogy játék közben labdát kellett cserélni, mert a játékszer leengedett vagy eldeformálódott.

Az 1940-es években már törekedtek arra, hogy különböző szintetikus festékek használatával vízállóvá tegyék a futball-labdákat, ám nedves körülmények között azok még így is nehézzé váltak. A következő évtizedben, a stadionok reflektorainak megjelenésével a labdákat elkezdték fehérre festeni, hogy a szurkolók jobban lássák játék közben. Igazi fejlődést hoztak az 1960-as évek, amikor megjelentek a műbőr labdák, melyeket öt- és hatszög alakú szeletekből varrtak össze; ezeknek sokkal jobb volt a vízálló képességük.

A TELSTARTÓL A JABULANIIG – HIVATALOS VB-LABDÁK

Az 1970-es mexikói vb volt az első, amelyre a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) központilag biztosított labdákat. A tervezéssel a német adidas céget bízták meg, amely azóta is a hivatalos labdák szállítója. Az Adi Dassler által alapított vállalkozás színre lépésével teljesen megújultak az addig használt labdák, mind külsőleg, mind minőségben.

Mint minden más labda abban az időben, a mexikói vb-re készített Telstar elnevezésű is teljesen bőrből készült, azonban a 32 szeletet kézzel varrták össze. A 12 fekete ötszögből és 20 fehér hatszögből álló labda így a legkerekebb volt a maga korában. Természetesen a foltos kialakítás is egyedinek számított, nevét pedig a „Star of television" szókapcsolat után kapta. A mexikói volt az első vb ugyanis, amelyet szerte a világon, Európától kezdve Dél-Amerikáig élőben közvetített a televízió, a fekete ötszögekkel díszített labda pedig jobban látható volt a képernyőn keresztül. A Telstar azóta is a futball-labdák archetípusa maradt.

Az 1974-es németországi tornára két labdát is készítettek, de lényeges újítást egyik sem tartalmazott a négy évvel korábbi modellhez képest. Az egyik az addigra már sikerre jutott Telstar volt, a másik pedig a Chile elnevezésű, amely fehér volt, és nevét az 1962-es chilei vb-n használt fehér labdáról kapta.

Az 1978-as argentínai vb-re gyártott modell az ország nemzeti táncáról, a tangóról kapta a nevét. A labda később szintén klasszikussá vált, köszönhetően a kinézetének. A Tango már nem fekete ötszögeket tartalmazott, hanem egyedi háromágú sötét foltokat, melyek úgy álltak össze, hogy fehér körök optikai csalódását keltették a nézőkben. A tervezésénél az adta az ihletet, hogy ki akarták fejezni a rendező ország szenvedélyességét és eleganciáját. Ez a dizájn hosszú ideig meghatározó volt a világ labdáin.

A Spanyolországban rendezett vb-re nem sokat változtattak a labda kinézetén. A Tango Espana nevet viselő modell szintén bőrből készült, de a korábbiakhoz képest még vízállóbb volt, és a varrását is megerősítették. Ezekkel a módosításokkal jelentősen csökkentették a vízfelszívását, így a súlya is csak minimálisan növekedett nedves időben.

Az 1986-os mexikói tornán bemutatkozó modell egy újabb mérföldkövet jelentett a labdatervezésben. Az Azteca volt ugyanis az első szintetikus anyagból készült labda, és kimagasló teljesítményt nyújtott kemény talajon, nedves időben vagy magaslati viszonyok között. Ezekre szükség is volt, ugyanis a mexikói helyszínek a páratartalom terén és magaslati rekordot is döntöttek. A díszítésénél az azték építészetből és falfestményekből merítettek ötletet.

Az olasz vb-n használt Etrusco Unico is még a Tango kinézetét követte, de a 20 háromágú folt mindegyikét három etruszk oroszlánfej díszítette. Ez volt az első olyan meccslabda, amely a belsejében poliuretán habot tartalmazott, melynek révén teljesen vízállóvá vált, valamint sokkal gyorsabb is lett.

Az Egyesült Államokban rendezett 1994-es vb-n bevetett, Questra nevet viselő labda már high-tech módszerrel készült, a belsejébe elhelyezett polietilén habréteg miatt az elrúgásakor puhábbnak tűnt és gyorsabb is volt, mint az elődei.

Franciaországban mutatkozott be az első színes labda a vb-k történetében. A stílszerűen Tricolore-nak keresztelt játékszer kialakításakor a francia zászló, illetve a francia nemzet és a szövetség hagyományos szimbólumának számító kakas motívuma inspirálta a tervezőket.

A Dél-Korea és Japán által közösen rendezett 2002-es vb-re készített labda először szakított a Tango dizájnjával, és megjelenésével az ázsiai motívumokat próbálta idézni. A Fevernova elnevezésű labdát pontosabban lehetett irányítani és kiszámíthatóbb is volt, mint az elődei.

A 2006-os németországi vb-re készült el a Teamgeist, azaz csapatszellem elnevezésű modell. A labdát hat propeller alakú, valamint nyolc keretcsík alkot, az élek hossza, valamint a hármas találkozások száma jelentősen csökkent, ezek pedig mindig is kényes pontjai voltak a játékszereknek. A labda a német válogatott hagyományos színeinek megfelelően fekete és fehér árnyalatból állt, néhol megjelenő arany csíkokkal kiegészülve, melyek a vb-trófeára utaltak.

A Dél-Afrikában megrendezendő idei vb decemberi sorsolásán mutatták be a Jabulanit, melynek jelentése zulu nyelven: ünnepelni. Speciális technikával készítették, hogy tökéletesen gömbölyű legyen. A legújabb labdákat már laboratóriumi körülmények között, robotok és egyéb gépek segítségével is tesztelik, ugyanis ezek a robotok képesek rá, hogy teljesen egyforma rúgásokat adjanak a labdáknak. A 11 szín a rendező Dél-Afrika 11 régióját és hivatalos nyelvét is szimbolizálja a csapatok 11 kezdőjátékosa mellett. A játékszerre így biztosan nem foghatják majd a válogatottak júniusban, ha valamelyiküknek nem úgy sikerül a szereplése, mint azt előre eltervezték...