Formában maradhat-e Rooney a vb-döntőig?

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2010.03.03. 09:07
null
Fabio Capello nem bánná, ha Wayne Rooney rápihenhetne a nyári világbajnokságra (Fotó: Action Images)
Száz nappal a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt sorozatot indítunk, amelynek egyes epizódjaiban igyekszünk minél mélyebben bepillantani a 32 résztvevő felkészülésébe. Első alkalommal arra keressük a választ, vajon az angolok húzóembere, a hónapok óta kiválóan futballozó Wayne Rooney megőrizheti-e jó formáját a számára rendkívül kimerítőnek ígérkező 2009–2010-es idény végén kezdődő vb-ig. A dilemma e pillanatban nyilvánvalóan megválaszolhatatlan, ilyenformán írásunk nem több pró és kontra érvek gyűjteményénél, afféle gondolatkísérletnél, amelyben számítunk az Önök észrevételeire.

Az utóbbi hetekben, hónapokban Wayne Rooney dicsőségét zengi az angliai sajtó, valóságos Rooney-kultusz tombol szigetország-szerte. S valóban, az angol futballrajongóknak minden okuk megvan arra, hogy rajongják Rooneyt, és reménykedjenek: a Manchester United 24 esztendős támadójának vezérletével a háromoroszlános válogatott legszebb napjait idézi majd a nyáron, s képes lesz még egyet szerezni eddigi egyetlen világbajnoki címe (1966) mellé.

Cristiano Ronaldo tavaly nyári távozása Manchesterből a jelek szerint nem érte felkészületlenül Rooneyt, aki több szerepkörben (szélső, ék, támogató csatár) eredményesen futballozik, és fejlődőképességét igazolandó immár fejjel is sorozatban éri el a gólokat – így döntötte el a Ligakupa vasárnapi fináléját is.

Rooney már most, jóval a 2009–2010-es versenyidény vége előtt több gólt szerzett, mint amennyi a megelőző hét élvonalbeli szezonja bármelyikének befejezésekor a neve mögött állt. A fejlődés kétségkívül lenyűgöző, ugyanakkor érdemes figyelni a táblázat utolsó két oszlopára is, amely az angol válogatott támadó eddigi idényhajráit összegzi – és jelentős tavasz végi fáradékonyságot sugall. Vajon ez az év e tekintetben is újat hoz? Tartható lesz a tempó júliusig, a vb végjátékáig?

ROONEY KLUBSTATISZTIKÁI ÉS IDÉNYHAJRÁI 
  Teljes idény, klub Idényvég (meccs/gól)*
Idény (klub) Mérkőzés Gól Klub Válogatott
2002–2003 (Everton) 37 8 2/– 2/–
20032004 (Everton) 40 9 3/– 6/6
20042005 (Man. United) 43 17 5/1 –/–
20052006 (Man. United) 48 19 –/– 4/–
20062007 (Man. United) 55 23 5/– –/–
20072008 (Man. United) 43 18 2/– 1/–
20082009 (Man. United) 49 20 6/– 2/3
20092010 (Man. United) 35 28 ? ?
*A május elseje után lejátszott klub- és válogatottbeli mérkőzések/gólok

Rooney pörgése mindenesetre nemcsak a szurkolókat tartja lázban, hanem a szakmát is. Az angol FourFourTwo magazin februári számában listát készített a második világháború után Nagy-Britannia futballpályáin igazán maradandót alkotó támadókról. A rendkívül illusztris – és nyilvánvalóan vitatható – ötvenes névsort a Liverpool skót legendája, Kenny Dalglish vezeti, és az élbolyba mindössze egyetlen aktív angol csatár került be: a nyolcadik helyezett, a lap által habitusa nyomán „az utolsó igazi futballistának" titulált Wayne Rooney.

CSATÁRMUSTRA 
A brit pályák legjobbjai az FFT szerint
  1. Kenny Dalglish (skót)
  2. Eric Cantona (francia)
  3. Thierry Henry (francia)
  4. Jimmy Greaves (angol)
  5. John Charles (walesi)
  6. Stan Mortensen (angol)
  7. Ian Rush (walesi)
  8. Wayne Rooney (angol)
  9. Denis Law (skót)
10. Henrik Larsson (svéd)
A lap a II. világháború utáni időszakot vizsgálta.

Korábban megsüvegelt honfitársai közül is csupán kettő került elé, a hatvanas években a csúcson lévő Jimmy Greaves (4.) és az időben őt is megelőző Stan Mortensen (6.) – miközben Gary Lineker (16.), Alan Shearer (17.), a kétszeres aranylabdás Kevin Keegan (20.) és a France Football díját szintén kiérdemlő Michael Owen (32.) neve jóval az övé után következik. Az előkelő besorolásból arra következtethetünk, hogy Anglia a szélsőségesen nagy feladatokra immár felkészültnek véli Rooneyt.

Eme ünnepi hangulatban emelte fel mutatóujját Fabio Capello, Anglia szövetségi kapitánya, hogy megkérje Sir Alex Fergusont, a Manchester United szakvezetőjét: alkalomadtán pihentesse kinccsel felérő csatárát, mert nem ártana, ha a vb-n ő is kamatoztathatná képességeit...

Capello aggodalma nem alaptalan. A francia válogatott 2002-es mélyrepülése (kiesés címvédőként szerzett gól nélkül) óta folyamatosan vitatéma, hogy a legerősebb bajnokságok kiszipolyozzák a világ legjobb futballistáit, ekképp rontják válogatottjuk esélyeit a hagyományosan az idény végén következő nagy tornákon, és közvetve csökkentik a világ- és Európa-bajnokságok színvonalát.

FRANCIA KÍNOK
Emlékezetes, a 2002-es, japán, dél-koreai közös rendezésű vb-n Zinedine Zidane combizom-húzódása miatt csupán egyetlen csoportmeccsre tudott beszállni, míg a Premier League friss gólkirályaként Ázsiába érkező Thierry Henry, illetve az olasz Serie A holtversenyben legjobb mesterlövésze, David Trezeguet egyszer sem talált a kapuba – előbbit ráadásul Uruguay ellen ki is állították.

A múltban mélyebbre ásva is találunk eredményes klubidényt követő, megmagyarázhatatlannak tűnő válogatottbeli betliket. Az angol nemzeti csapat örök-góllövőlistáján második Gary Lineker, az 1986-os világbajnokság gólkirálya például két gól nélküli Eb-döntőt is produkált, noha 1988-ban húszgólos barcelonai szezont követően érkezett a németországi kontinenstornára, az 1992-es svédországi viadalra pedig a Tottenham színeiben szerzett 35 góllal „melegített".

Nem áll szándékunkban azt állítani, hogy a nagy igénybevétel minden körülmények között lehetetlenné teszi az eredményes vb-szereplést – lám, Thierry Henry a 2006-os tornára is a Premier League gólkirályaként utazott, és vb-ezüsthöz segítette Franciaországot –, de az utóbbi vb-gólkirályokkal kapcsolatban érdemes felfigyelni a „kimélés" előnyeire.

A horvát Davor Suker (1998) és a német Miroslav Klose (2006) olyan klubidényt követően lett a világbajnokság legjobb góllövője, amely kevesebb mérkőzést tartogatott számára, mint a megelőző évadok – Klose esetében a következő kettő is ilyen volt. Nem is beszélve a brazil Ronaldóról, aki súlyos sérülései miatt jobbára rehabilitációval töltött évek után, a bizonyítás vágyától hajtva lett – nyolc találattal – a 2002-es vb gólkirálya, Brazília diadalának egyik fő letéteményese.

Lineker németországi gólcsendjét utóbb lappangó hepatitisszel indokolták, a svédországira nem született ilyen magyarázat. Anglia közelmúltbeli mesterlövészei közül Alan Shearernek és Michael Owennek is volt nullagólos nagy tornája, de amíg a fiatal Shearernek csak egy meccs jutott a bizonyításra az 1992-es Eb-n, addig Owent a 2006-os vb előtt, majd közben is súlyos sérülés hátráltatta – azaz volt „alibijük".

 AZ ANGOL VÁLOGATOTT LEGUTÓBBI 25 ÉVÉNEK LEGJOBB GÓLVÁGÓI
Név Összes gól vb-gól Eb-gól
Gary Lineker (2.) 48 (80) 10 (12) – (6)
Michael Owen (4.) 40 (89)   4 (12) 2 (7)
Alan Shearer (7.) 30 (63)   2 (4) 7 (9)
Wayne Rooney (12.) 25 (57)   – (4) 4 (4)
Zárójelben a vonatkozó mérkőzésszámokat tüntettük fel, illetve a játékos neve után azt, hogy az illető hányadik az angol válogatott örök-góllövőlistáján.
Az angol válogatott gólrekordere Bobby Charlton 49 góllal (106 mérkőzés).

S ha már az egészségnél tartunk... Capello volt válogatott játékosként jól tudja: azon túl, hogy az idény végi fáradtság önmagában is teljesítményromboló hatású, előidézője lehet sérüléseknek is. Rooney sokat mesélhetne a szezonhajrákban megejtett kényszerű rendelőlátogatásairól: a 2004-es portugáliai Eb-n – két nagyszerű meccs, a svájciaknak és a horvátoknak lőtt két-két gól után – a portugálok elleni negyeddöntőben lábcsonttörést szenvedett, hónapokra kidőlt.

Két évvel később a világbajnoki felkészülését zavarta meg egy áprilisi sérülés, s bár az orvostudománynak hála „gyorsított eljárásban" meggyógyították, nem volt ideje formába lendülni, gólt nem szerzett, s végül – megint a portugálok elleni negyeddöntő... – ki is állították.

ROONEY ÉS ANGLIA

Az akkor még az Evertont erősítő Wayne Rooney 2003. február 12-én, az Ausztrália elleni rossz emlékű (1–3) londoni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Eddig egy Eb-n (2004) és egy vb-n (2006) vett részt, válogatott mérkőzéseinek és góljainak száma: 57/25. Szerepének változását jól érzékelteti, hogy miközben a 2004 októbere és 2007 márciusa közötti húsz válogatott fellépésén mindössze három gólt szerzett, a következő húszon már tizenhármat. Ősszel Brazília ellen csapatkapitányként is bemutatkozott.

Rooney terheléssel kapcsolatos álláspontja jól ismert, nemrég újra ki is fejtette: „Sohasem úgy lépek pályára, hogy jaj, csak meg ne rúgjanak, mert megsérülök, s akkor... Egyszerűen játszani akarok, lehetőleg minden lehetséges alkalommal. De nem kell félni, az ember éppen a nagy igénybevétel közepette tanulja meg, hogyan maradjon friss a nagy meccsekre."

Márpedig azokból nem lesz hiány a vb-ig sem: a United versenyben van a bajnoki címért és a Bajnokok Ligára serlegéért, aligha valószínű, hogy Sir Alex lemondana egyik kulcsembere szolgálatairól a legnagyobb csatákban. Capello éppen elég hosszú ideig volt klubedző ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen.

Az olasz tréner – az angol és a semleges futballszurkolókkal egyetemben – nem tehet mást, mint hogy bízik Rooney testi épségében, lelki tartalékaiban, csillapíthatatlan gól- és sikeréhségében, valamint természetesen abban, hogy legfontosabb játszótársai (Steven Gerrard, Frank Lampard) szintén „zsigerelhetők" lesznek még az idény végén.

No meg abban is, hogy miközben a jelek szerint Rooney ebben az idényben egy nagy lépéssel közelebb kerül a futball legnagyobbjainak „isteni" asztaltársaságához, a vetélytárs válogatottak legjobbjait csak-csak ledarálja a klubidény...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik