C-terv: aranyérmesek lesznek a portugálok

Vágólapra másolva!
2010.06.05. 23:43
null
A portugálok Cristiano Ronaldóban reménykednek, nem ok nélkül (Fotó: Action Images)
Bár a Luís Figo és Rui Costa nevével fémjelzett, kétszeres ifjúsági világbajnok korosztálytól várták az igazi nagy sikert a világ- és Európa-bajnokságokon, csak utódaik teljesíthetik már be a nagy öregek küldetését. A sportfogadással foglalkozó cégek mindenesetre nem így vélik, hiszen akad, amelyik 30-szoros pénzt fizetne a Selección vb-győzelméért.

 

Kapusgondok, újra

A védelemben több klasszisjátékos is található, ám a kapusposzt némileg problémás, ugyanis a 2008-as kontinenstorna után Ricardo kiszorult klubcsapatából, a Betisből, a helyette „kitalált" bragás Eduardo viszont meglehetősen kevés nemzetközi tapasztalattal bír. Kispadosai, a Porto tartalékkapusa vagy az Irakliszban „kölcsönjátékoskodó" Daniel Fernandes viszont még nála is több hibafaktort hordoznak magukban. Nem úgy a középhátvédek: Ricardo Carvalho és Pepe posztjuk jelenkori klasszisai, utóbbi sérülését kihasználva a portói Bruno Alves a vb nagy felfedezettje lehet (Pepét egyébként is sokszor középső védekező középpályásként játszatta Carlos Queiroz). A jobb oldalon a chelsea-s José Bosingwa, átellenben klubtársa, Paulo Ferreira volt alapember, de előbbit sérülése távol tartja a vb-től. Ezért aztán Ferreira végre eredeti és kedvenc posztján, jobbhátvédként szerepelhet a „World Cupon" (helyettese a rutinos Miguel lesz), Bosingwa kiesésével pedig a szimpatikus nevű Duda (Málaga) léphet elő kezdővé. A harmadik számú középső védő az egyre érettebb játékot nyújtó Rolando (Porto) lesz.

Deco és Ronaldo vállára került minden teher

A portugál válogatott esze a brazilból portugállá lett Deco, immáron hét éve, ám az apró termetű karmester egyre ritkábban nyújt klasszisteljesítményt. Ha mindenki egészséges, Deco mögött Pepe kap majd helyet a kezdőben, de Raul Meireles (Porto) vagy Miguel Veloso (Sporting) hasonló szinten képes elvégezni a piszkos munkát a középpályán. A sportingos Joao Moutinho is, ráadásul remek labdákkal is kiszolgálja társait, ám meglepetésre nem került be a vb-keretre. Ismét a kerettagok között köszönthetjük viszont a még a Porto 2004-es BL-sikerei közben feltűnt, angliai és skóciai vendégjáték után nemrégiben hazatérő támadó középpályást, Pedro Mendest. Szintén régi ismerős a Juventus által a tavaszra az Atlético Madridnak kölcsönadott Tiago Mendes. Hiába keressük viszont a névsorban az immáron Kölnben futballozó Maniche-t, valamint öccsét, Jorge Ribeirót.


Középpontban a szélsők

Az utóbbi években valósággal dúskáltak a portugálok a villámgyors, kreatív és gólerős szélsőkben, most sincs ez másként. Cristiano Ronaldo teljesítménye kapcsán lassan kezdenek elfogyni a szavak, Simao Sabrosa pedig a válogatott házi gólkirálya lett a selejtezők során (igaz, csak négy találattal). A 2006-ban visszavonult válogatottbeli gólrekorder, Pedro Pauleta méltó örökösét ellenben továbbra is hiába keresik. Nuno Gomes – bár lányos arcán nem látszik a kor – lassan betölti a 34-et, és egyébként is rengeteget sérült mostanában, így aztán nem is utazik Dél-Afrikába (legalábbis mint kerettag nem). A werderes Hugo Almeida lassacskán a portugál futball örök, de soha be nem futó ígérete lesz, így a kapitány kényszerből a brazil születésű Liedson (ne feledjük, Pepe is hasonló utat járt be, nem csak Deco) honosítása mellett döntött. A vékonyka támadó kétszeres portugál gólkirály, és hatalmas benne a bizonyítási vágy. Láthatjuk még a tornán a Manchester Unitedben pallérozódó Nanit, valamint Huszti Szabolcs zenites klubtársát, Dannyt, és mindketten képesek feltörni a legkiválóbb védelmeket is.

Számháború

„Bár ez a keret valósággal ordít a 4–3–3-as taktikai felállásért a rengeteg kiváló szélső miatt, szinte mindig egy csatárral támadnak a portugálok, leginkább 4–2–3–1-es formációban. A röghöz kötött taktikát egyébként is lehetetlenné teszi az irányítózseni, Deco pályára küldése, illetve a támadómindenes C. Ronaldo főszerepbe állítása" – írtuk a Seleccaóról a 2008-as kontinenstorna előtt. Queiroz pedig mintha olvasta volna sorainkat: a selejtezők elején egyértelműen a 4–3–3 mellett tette le a garast. Később egy rövid időre áttért a 4–1–3–2-re, majd visszalépett a kiinduló hadrendhez. Igaz, kissé csalóka ez a 4–2–3–1, hiszen ha labdát szereznek, pillanatok alatt átalakul háromcsatárossá a felállás. Villámgyors szélsőjáték, váratlan húzásokkal operáló középpályások, stabil lábakon álló, de mozgékony védelem, vékonydongájú, ám acélkemény és durva szűrők, nagy tornán most debütáló kapus és egy szeszélyes, szinte közutálatnak „örvendő" kapitány – erre számíthatunk a portugáloktól Dél-Afrikában.

Meglepetést biztosan nem okoznak: ebben a csapatban ugyanúgy „benne van" egy érem, mint az, hogy csoportjukban a brazilok és az elefántcsontpartiak is megelőzik őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik