Vasas: utánpótlás-válogatott középpályás az első igazolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.01. 18:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas bejelentette első nyári érkezőjét: az U19-es válogatott Daróczi Zoltán három évre írt alá az angyalföldi egyesülethez.

Daróczi 2012-ben, 12 éves korában került a Puskás Akadémiára, ahol összesen hét esztendőt töltött. Az elmúlt két idényben a másodosztályú Csákvár felnőttcsapatánál játszott kölcsönben.

„Daróczi Zoltán átigazolása tökéletesen illeszkedik a Vasas klubfilozófiájába – mondta Domonyai László klubigazgató az új érkezőről a vasasfc.hu-nak. – Fiatal, de eredményes csapatot szeretnénk kialakítani, amelyik hétről hétre közönségszórakoztató futballt játszik. Zoli tehetséges, tizenkilenc éves játékos, aki az utánpótlás éveiben jó képzést kapott, és már tizenhét évesen a felnőtt NB II-es bajnokságban játszott. Bízunk benne hogy folyamatosan fejlődik és erőssége lesz a Vasasnak.”

„Nagyszerű érzés a Vasashoz tartozni, hiszen óriási tradícióval rendelkezik, emlékszem, már gyermekkoromban is rengeteget hallottam a klubról – kezdte Daróczi Zoltán. – Az utánpótlásban több alkalommal is pályára léptem a Vasas ellen, már akkor is nagyon tetszett a klub filozófiája, hogy a támadófocit részesíti előnyben és mindig dominálni akar, sok gólt rúgni. Mivel fiatal játékos vagyok, elsősorban az a célom, hogy minél több időt tölthessek a pályán és győzelemhez segítsem a csapatot minden meccsen, továbbá az lebeg a szemem előtt, hogy a szezon végén bajnoki címet ünnepeljek. Támadó középpályásként a center mögött, valamint a bal szélen is bevethető vagyok, az erősségeim közé tartozik az egy az egy elleni játék, a helyzetek felismerése és kihasználása, a technikai tudásom, valamint a robbanékonyságom. Szeretnék köszönetet mondani a Puskás Akadémiának az ott eltöltött hét évért, nagyon sokat tanultam ott. Támadó szellemű játékos vagyok, mindig a kapu elé törekszem és próbálom minél jobb labdákkal kiszolgálni a csatárokat, valamint gólokkal segíteni a csapatot. Nagyon sokat segített a döntésemben Szanyó Károly vezetőedző személye, akinek korábban már voltam a játékosa Csákváron, szimpatikus edzőt ismertem meg benne, nagyon jó összhangban tudtunk dolgozni.”

Legfrissebb hírek

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38