Vasas: Torghelle távozik, Rados és Kalmár marad a csapattal

K. T. I.K. T. I.
2020.07.03. 12:45
null
Torghelle Sándor távozik a Vasastól (Fotó: Nemzeti Sport)
A Vasas a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy négy labdarúgótól is elköszönt a szakmai stáb, köztük a 42-szeres válogatott Torghelle Sándortól, akinek lejárt a szerződése. A klub ugyanakkor hosszabbított Ivan Radossal, s a korábbi kölcsön után most megvásárolta Kalmár Olivér játékjogát. A tavaly óta Hollandiában légióskodó Varga Donát ideiglenesen szintén a Vasassal készül.

A vasasfc.hu beszámolója a maradókkal kezdődik: a kapus, Ivan Rados szerződését egy évvel toldották meg a klubvezetők, míg a Győri ETO-tól télen kölcsönvett Kalmár Olivérnél érvényesítette opciós jogát a csapat, így ő 2024-ig szerepelhet piros-kékben.

Elköszöntek ugyanakkor Bősz Leventétől (kifutott a szerződése), Király Botondtól (felbontották a szerződését), Tóth Lászlótól (lejárt a kölcsönszerződése) és a 38 esztendős Torghelle Sándortól (szintén lejárt a szerződése).

A 42-szeres válogatott Torghelle szeptemberben szerződött az angyalföldiekhez, 10 bajnokin lépett pályára, két gólt és két gólpasszt hozott össze ezeken. A Nemzeti Sport Online információi szerint az NB III-ban szereplő III. kerületi TVE érdeklődik iránta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
19 órája

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 18:56

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56