Vasas: Nincs mellébeszélés, itt minden meccsen győzni kell – Schindler

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 10:18
null
Eddigi edzői pályafutása legnagyobb lehetőségét kapta Schindler Szabolcs (jobbra), mindenképpen élni akar vele (Fotó: Vasas FC)
Az NB II-ben a vártnál rosszabbul rajtoló Vasas kispadjára kinevezett Schindler Szabolcs szerint az összes játékosának be kell állnia a sorba, nincs helye mellébeszélésnek.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, kedd este a Vasas hivatalosan is bejelentette, hogy a kispadon Schindler Szabolcs váltja a hatodik forduló után menesztett Bene Ferencet. A 45 esztendős szakvezető a Békéscsaba vezetőedzőjeként futott neki az idénynek, ám miután az angyalföldi egyesület megegyezett a lila-fehér klubbal, a Vasast utánpótlás- és felnőttjátékosként is szolgáló szakember a fővárosba költözött, s szerda délelőtt megtartotta első edzését új csapatának.

„Múlt hét csütörtökön a Vasas megkereste a Békéscsabát, aztán engem – mondta lapunknak a délelőtti edzés után Schindler Szabolcs.Megtisztelő volt, hogy a fővárosban rám gondoltak, ezt a lehetőséget nem akartam veszni hagyni. Ugyanakkor hálás vagyok a békéscsabai játékosoknak és a stábom tagjainak. Az ő munkájuk tette lehetővé, hogy jó eredményeket érjünk el, és egyáltalán felvetődjön a nevem a Vasasnál.”

A második fordulóban rendezett Békéscsaba–Vasas (1–1) bajnokin a szakember még a hazaiak kispadján ült, így pontosan tudja, milyen hozzáállással lépnek pályára az ellenfelek az élvonalbeli feljutásra pályázó piros-kékek ellen.

„A mostani bajnokságban mindenki a Vasast és a Debrecent akarja legyőzni, az említett mérkőzés előtt én is feltüzeltem a játékosaimat – folytatta Schindler Szabolcs. – Éppen ezért a legfontosabb, hogy egyetlen vetélytársat se nézzünk le, minden csapat ellen ugyanolyan alaposan felkészüljünk, és fogadjuk el, hogy minden meccsen győzelmet várnak tőlünk. Ezt a keretet a feljutás érdekében alakították ki, a célok eléréséhez pedig folyamatosan győzelmi kényszerben lépünk pályára. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Néhány nap alatt nyilván nem lehet gyökeres változást hozni a játékba, de ezt a hozzáállást az első perctől sulykolom a játékosokba. Nincs mellébeszélés, itt minden meccsen győzni kell – jelenleg semmi sem fontosabb ennél.”

A kedden kinevezett vezetőedző a taktikai változtatásokba egyelőre nem akart mélyebben belemenni, meglátása szerint minden csapat ellen másként kell készülni.

„Békéscsabán azért értünk el jó eredményeket, mert taktikailag rugalmasak voltunk, hosszú távon a Vasasnál is ez a cél. Nincs két egyforma rivális, és bár a mezőny többsége eddig a kontratámadásokra rendezkedett be a Vasas ellen, hiba lenne, ha csupán egy elképzelésünk lenne a meccsekre. Ami a keretet illeti: remek játékosokkal dolgozhatok együtt, ez sokra hivatott csapat, ám egyszerre nem tudok mindenkinek lehetőséget adni. Csak annyit ígérek, hogy idővel az összes játékos megkapja a sanszot, rajtuk múlik, élnek-e vele. Az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy a sok labdarúgót egy irányba tereljük, de csakis akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki beáll a sorba, és nem kizárólag saját magára gondol. Nem percekben vagy félidőkben kell gondolkodni, hanem az edzéseken olyan teljesítményt nyújtani, amellyel rászolgálnak a bizalomra.”

A Vasas másfél éves szerződést kötött a az edzővel, aki adott esetben néhány játékos szerződtetését még kérheti a vezetőségtől.

„Elképzelhető, hogy változik a keret, ez a következő napokban kiderül – folytatta Schindler Szabolcs. – Most a Siófok elleni meccsre figyelünk, mert bár csak szerdán kezdtük a közös munkát, pontosan tudom, hogy már vasárnap is győzelmet várnak tőlünk. Nagy lehetőséget kaptam a sorstól, a mostani megbízatás edzői pályafutásom eddigi legnagyobb lehetősége, ám szeretném, ha nem én lennék a középpontban. A futballban a játékosok a főszereplők, ők szerzik a gólokat, s a meccseket is ők tudják megnyerni. Bízom benne, hogy a következő hetekben is a labdarúgók remek teljesítményéről beszélnek majd.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik