Vasas: Kis Károly négy hónap után távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 14:50
null
Kis Károly nem váltotta meg a világot a Vasasnál (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC hivatalos oldalán számolt be arról, hogy felmentette Kis Károlyt a munkavégzés alól, így a továbbiakban nem ő látja el a vezetőedzői teendőket.

 

Az 54 esztendős szakember június végén írt alá három évre az élvonaltól búcsúzó angyalföldiekhez. Bár a csapat három győzelemmel kezdte a bajnokságot, ezt követően nehezen magyarázható mélyrepülésbe kezdett, a következő hét bajnokiján egyaránt döntetlent játszott, s noha a Vác otthonából győztesen távozott, újabb rossz sorozat következett: a Dorog elleni iksz után a következő három NB II-es meccsét elveszítette, legutóbb a Kazincbarcika ellen, amelyet éppen néhány nappal azt megelőzően vert ki a Magyar Kupából.

A Vasas a kiadott közleményben arról tájékoztatta a szurkolókat, a klub korábbi játékosát, jelenlegi másodedzőjét, Ferenczi Istvánt kérték fel arra, hogy megbízott vezetőedzőként irányítsa az együttest.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 1 4 36–15 +21 31
2. ZTE FC 15 8 5 2 25–17 +8 29
3. Békéscsaba Előre 15 8 4 3 26–18 +8 28
4. Kaposvári Rákóczi FC 15 7 6 2 28–23 +5 27
5. Soroksár SC 15 7 3 5 27–21 +6 24
6. Budaörs 15 7 2 6 23–19 +4 23
7. Kazincbarcika 15 6 5 4 24–19 +5 23
8. FC Csákvár 15 5 8 2 26–21 +5 23
9. ETO FC Győr 15 5 5 5 25–20 +5 20
10. Vasas FC 15 4 8 3 22–25 –3 20
11. Tiszakécske VSE 15 4 8 3 14–19 –5 20
12. Dorogi FC 15 5 4 6 21–24 –3 19
13. Balmazújváros 15 4 6 5 15–17 –2 18
14. Vác FC 15 3 8 4 13–17 –4 17
15. Ceglédi VSE 15 4 4 7 16–24 –8 16
16. Nyíregyháza Spartacus FC 15 3 5 7 20–23 –3 14
17. BFC Siófok 15 2 8 5 10–15 –5 14
18. Monor 15 3 3 9 20–27 –7 12
19. Budafoki MTE 15 3 3 9 13–24 –11 12
20. Mosonmagyaróvár 15 2 4 9 10–26 –16 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik