Vasas: „Az egyik legkeresettebb játékost igazoltuk le”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.11. 12:07
null
Domonyai László és Viczián Ádám (Fotó: vasasfc.hu)
A legutóbb a Békéscsabában futballozó Viczián Ádám a szintén NB II-es Vasasban folytatja a karrierjét – tudtuk meg az angyalföldi labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi híréből.

„Viczián Ádám ezen a nyáron az egyik legkeresettebb játékosa volt az átigazolási piacnak. Olyan belső védővel erősödünk a személyében, aki hosszú távon, az NB I-ben is erőssége lehet a Vasasnak” – idézi a klubhonlap Domonyai László klubigazgatót.

A 23 esztendős Viczián 19 évesen, támadóként mutatkozott be az NB I-ben, éveken át volt alapembere a Békéscsabának, csatármúltjából adódóan technikás játékosnak számít védőposzton. A szurkolók több esetben is megválasztották a szezon legjobbjának. A legutóbbi idényben 34 mérkőzésen hétszer volt eredményes, hat gólt fejjel szerzett – teszi hozzá a klubhonlap.

„A Vasasnak komoly céljai vannak, nagyon tetszett, amit felvázoltak a tárgyalások során – fogalmazott Viczián. – Több klubtól is megkerestek, de egyértelmű volt a döntés számomra. Rendkívül szimpatikus, hogy Szanyó Károly a fiatalokra épülő, bátor támadójátékot preferálja. Korábban én is támadó voltam, majd szerepeltem a középpályán is, most pedig a védelem közepén. Szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak, és jövőre újra az NB I-ben futballozni.”

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
2026.02.25. 11:43

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23
Ezek is érdekelhetik