Újpest: Kabát Péter zöld-fehérbe öltözik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.21. 10:57
null
Korsós György és Kabát Péter (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a legutóbbi szezon végén visszavonuló és azóta a klub koordinátoraként dolgozó Kabát Péter mégis folytatja pályafutását, és egy idényre az NB III-as ETO FC Győrhöz szerződik kölcsönbe.

 

„Úgy gondolom, hogy egy egész és minden szempontból teljes pályafutást hagytam magam mögött az NB I-ben, amelynek legszebb éveit itt, Újpesten töltöttem. Hálás vagyok a szurkolók szeretetéért, a megannyi élményért, amelyet a Szusza Ferenc Stadionban gyűjthettem. Amikor a klub vezetése felajánlotta nekem a sport koordinátori állást, nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mert így továbbra is szeretett csapatom mellett dolgozhattam. Idővel azonban egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy nem csak a pálya mellett lehetnék aktív” – idézi Kabát Péter szavait az ujpestfc.hu.

„Egy régi mentorom keresett meg, hogy segítsem a győri csapatot céljaik elérésében. Sokat gondolkodtam a felkérésén, és végül arra jutottam, hogy ideiglenesen megszakítom sport koordinátori tevékenységemet, és egy évre aláírok a Rába parti együtteshez. Az NB III-as kitérőm után természetesen szeretnék majd visszatérni Újpestre, hogy folytassam az elkezdett munkát. Szerencsére Roderick Duchatelet tulajdonos úr és dr. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató ezúttal is nagyvonalú volt, és támogatták az elképzelésemet, így jövőre újra a fiúk mellett leszek” – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
17 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
18 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
22 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33
Ezek is érdekelhetik